Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A minisztériumi és hatósági szakemberekből, valamint a szakmát és a vállalkozásokat képviselő hozzáértőkből álló grémium megállapításai alapján több ponton is módosulhat a NAV szervezete - erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt a Magyar Időknek adott interjújában, amelyből a lap kedden közölt részleteket.

A tárcavezető kifejtette: a legfontosabb, hogy - a tervek szerint - a hatóság munkáját a jövőben a szaktárca államtitkársága irányítja majd, mégpedig úgy, hogy a minisztériumi államtitkár (Tállai András) egyben a hivatal vezetője lesz. A NAV - eddigi - központi, irányítóegysége a jövőben a nemzetgazdasági tárca berkeiben működne tovább. Ezzel párhuzamosan megszűnne a hivatal hét régiós igazgatósága: ezeknek az egységeknek a munkatársai elsősorban a megyék munkáját segíthetik majd.

A módosítások számottevően befolyásolnák a cégek és a magánszemélyek mindennapjait, hiszen ezentúl a kormányhivatalokban is működne NAV-ügyfélszolgálat. A miniszter megjegyezte: az adófizetőknek így módjuk nyílna arra, hogy lakóhelyükhöz, székhelyükhöz közel eső helyen juthassanak érdemi adóügyi információkhoz.

A módosítások január elsején léphetnek életbe. Az átalakítások ügyében a végső döntést a kormány hozza majd meg, a nemzetgazdasági tárca ugyanakkor már hozzálátott a szükséges jogszabályok előkészítéséhez.

Varga Mihály arról is beszélt: elképzelhető, hogy a NAV a jelenlegi 23 ezres létszám helyett a későbbiekben kisebb állománnyal működik majd.

Varga Mihály hétfőn azt nyilatkozta, hogy Tállai András a jövőben miniszterhelyettesként fogja felügyelni az adóügyeket, a Nemzetgazdasági Minisztériumon belül létrejövő önálló adóügyi államtitkárság vezetőjeként, emellett pedig parlamenti államtitkár marad. Kifejtette, a NAV-nál is korszakhatárhoz érkeztek az elmúlt hónapok átvilágítása után, Tállai András pedig rendelkezik mindazon szakmai tapasztalatokkal, amely alkalmassá teszi őt az átalakítás és a későbbi működés felügyeletére.