Az áldiplomata által irányított bűnszervezet Szlovákiából nagy mennyiségben szerzett be élelmiszereket; főként étolajat, lisztet, csirkehúst, de energiaital és mosópor is volt a szállítmányokban - fogalmaz a NAV közleménye. Az áruk egy részét magyar és szlovák cégeken átfuttatva, külföldi értékesítés látszatát keltve, valójában hazai nagyáruházaknak szállították le. Az ügyletekhez használt cégek hamis adatokkal tettek adóbevallást, továbbá az irányító valótlan költségszámlákkal bevételei után fizetendő adóját is csökkentette. Így mintegy félmilliárd forint kárt okoztak az állami költségvetésnek.

A rajtaütés napján egyszerre 32 helyszínen tartottak házkutatásokat. A pénzügyi nyomozók luxusautókat, cukorcsomagoló gépsort, tehergépkocsi szerelvényt és 42 tonna kristálycukrot foglaltak le. A sikeres akció révén, illetve a NAV adóellenőreinek és pénzügyi nyomozóinak közös munkájával további 71 millió forint jogosulatlan áfa-kiutalást sikerült megakadályozni.

A bűnbanda irányítója hamis diplomata útlevelét lobogtatva próbálta akadályozni a nyomozók munkáját és letartóztatása esetére külön wellness szállodai elhelyezést kért. A bíróság nem méltányolta az áldiplomata kérését, és wellness szálló helyett a debreceni Büntetés-végrehajtási Intézetet jelölte ki a férfi és két társa számára előzetes letartóztatásra.

A NAV pénzügyi nyomozói a három vezetőn kívül további hat gyanúsítottat hallgattak ki költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt. A nyomozás iratait vádemelési javaslattal továbbították a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségnek. Az elkövetők akár 20 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők - közölte az adóhatóság.