Az adóhatóság munkájáról készült összeállításból kiderül, hogy ilyenkor a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) azt tudakolja, hogy az adóbefizetéssel elmaradó polgárok tartanak-e pénzt az adott banknál. A lehetőséggel egyre gyakrabban él is a szervezet: az esztendő első felében összesen 1,8 millió NAV-levél futott be a magyarországi bankokhoz. A pénzügyi intézmények jelzései több tízezer alkalommal segítették az adóvégrehajtók munkáját.

A napilap tájékoztatása szerint az inkasszók kapcsán érdemes kiemelni néhány fontos mozzanatot. Így kiindulópontként rögzíthető, hogy a bankok különféle formában fialtathatják az ügyfelek pénzét, és semmi sem zárja ki, hogy egy-egy érintett több szolgáltatónál is összegeket tartson. Az már talán kevésbé közismert, hogy az inkasszót az adóvégrehajtó egy bank esetében csak egy bankszámlára bocsátja ki.

Ha az összeg nem fedezi az elmaradást, az átutalási megbízás a magánszemély adott pénzügyi intézménynél vezetett többi számlájára, bankbetétjére, takarékbetétjére is kiterjed. Az is előfordulhat, hogy valakinek forintban és külföldi devizában is van félretett pénze: a köztartozás fejében ilyenkor első lépésként a hazai pénznemben tartott summát inkasszálja az adóhivatal.

Az inkasszók kiadása mellett a hivatal tízezrével intézkedett az adós magánszemélyek munkabérének letiltásáról, valamint az elmaradást maguk előtt görgető cégek és polgárok különféle értékeinek lefoglalásáról. Így január eleje és június vége között számos jármű került így a NAV-hoz. De szóba jöhetett például a köztartozás fedezeteként vörös gránit faragott síremlék, ám az adósoktól indiai ásványokat és különböző színű póthajakat is foglaltak már le.

Idén is foglalt le ingatlanokat a hivatal, ezek legtöbbje lakás vagy családi ház volt. De adótartozás miatt a NAV intézkedett italbolt, eszpresszó, sportöltöző épülete ügyében is - olvasható a Napi Gazdaságban.