A tervek szerint jövőre negyvenszázalékos fizetésemelésre számíthatnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az életpályamodell kapcsán. A feltételes mód használata azért indokolt, mert a jövő évi költségvetés tervezete szerint nemhogy több, hanem csaknem 61 millió forinttal kevesebb jut bérekre az adóhivatalban, mint az idén.

Ebből adódóan a beígért béremelést csak további, akár több ezer adóhivatali munkatárs elküldésével lehet csak teljesíteni, miközben a jövedelmi viszonyok miatt már most is folyamatos az elvándorlás. Holott a hivatalnál 2015-ben kidolgozott életpályamodell - amely 39 milliárd forint fizetésemelést jelentett volna a munkatársaknak - pont ezt a fenntarthatatlan helyzetet lenne hivatott megszüntetni - írta a lap.

Hogy lesznek leépítések, azt a Magyar Nemzetnek a NAV sajtóosztálya nem cáfolta, legfeljebb az okait látják másban. A sajtóosztály közölte, az életpályamodell bevezetése miatt nincs szükség elbocsátásra és létszámcsökkentésre, de hozzátették, jelenleg is folyamatban van a NAV szakmai szervezeti átalakítása, ami miatt viszont sor kerülhet karcsúsításra.