A kutatás-fejlesztés mint a magyar gazdaság egyik kiemelkedési lehetősége az utóbbi időben több tekintetben is középpontba került. A magyar állam is már hosszabb ideje támogatja adókedvezményekkel, de új elem, hogy egyre pontosabb annak szabályozása, hogy hogyan és milyen módon lehet valamiről megállapítani/igazolni, hogy az kutatás-fejlesztés-e vagy sem. Nem olyan rég egy adószakértő kollégám már üdvözölte ezeken az oldalakon, hogy egy állami szerv, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) az új szabályok szerint 2012-től az adózók kérésére kötelező erejű véleményt fogalmazhat meg arról, hogy egy adózónál végrehajtott kutatás-fejlesztés teljesíti-e a törvényi követelményeket és ezáltal feljogosít-e adókedvezményekre.

Az új szabályozás − az SZTNH bevonása a minősítési folyamatba − valóban szükséges és örömteli lépés, mégis félő, hogy féloldalasra sikeredett.

Annak, hogy egy bizonyos fejlesztés az adózónál kutatás-fejlesztésnek minősül-e vagy nem, eddig is nagy jelentősége volt, mivel 2012 előtt még a fizetendő innovációs járulék terhére is lehetett kutatás-fejlesztési költségeket elszámolni. Az eddigi gyakorlat szerint amikor az adóhatóság revizorai olyan kérdéssel szembesültek egy adóvizsgálat során, amelyre már nem volt elég a tudományos ismeretük, akkor a Nemzeti Innovációs Hivatalhoz fordultak szakvéleményért. A hivatalban − amelynek feladata a kutatás-fejlesztési ötletek felkarolása, megvalósításuk támogatása és piacra segítése, valamint egyéb szervezési feladatok ellátása − valószínűleg nem bontottak pezsgőt, hogy az adóhatóság pont őket találta meg egy ilyen feladattal. Sőt, azt is el tudom képzelni, hogy a hivatal tudományos és műszaki ismeretekkel rendelkező munkatársainak idegen volt jogszabályi szövegek és előírások boncolgatása arról, hogy mi kutatás-fejlesztés és mi nem. A nyakukba zúduló sok ügy sem könnyítette meg az életüket, de kétségtelenül akadt végre valaki, aki tudományos szemszögből tudott véleményt mondani.

A Nemzeti Innovációs Hivatal ilyen módon való "felbukkanása" azért is bizonyult hasznosnak, mert még 2011-ben is kusza jogszabályrendszerben kellett kiismernie magát minden főkönyvelőnek és adótanácsadónak, amikor azt vizsgálta, hogy egy adott belső fejlesztés költsége levonható-e a különféle adókból. Ennek elősegítésére azonban állásfoglalást lehetett kérni a hivataltól, amely aztán egy nem kötelező érvényű, de mindenképpen mérvadó véleményt fogalmazott meg, amelynek adóhatósági elfogadása (azáltal, hogy maga az adóhatóság is elismerte őket) valószínűsíthető volt.

És itt következett be a fenti, sajnos nagy törést okozó jogszabályi váltás: a törvényalkotó előírta, hogy 2012-től csak az SZTNH jogosult a minősítés elvégzésére, de hozzájuk is csak olyan fejlesztés minősítésével lehet fordulni, amelyet az adózó még nem kezdett el. Azaz az SZTNH visszamenőlegesen nem minősít. Ezen jogszabályt a Nemzeti Innovációs Hivatal viszont úgy értelmezi, hogy a már megkezdett ügyek esetében szakvéleményt ad ki az adott kérdésről, majd a jogszabályt ismertetve a továbbiakban az SZTNH-hoz utasítja a kedves kérdezőt. Így jár el akkor is, amikor a kérdés teljes megválaszolásához esetleg még további adatra lenne szüksége; azaz nem viszi végig a megkezdett eljárást, hanem igyekszik minél előbb kitessékelni a hívatlan vendégeket, a kérdezőket. Így pedig a bizonyosságra vágyó adózók, akik szeretnék is igénybe venni a kedvezményeket, de ki is akarják kerülni a homályos szabályrendszer kínálta csapdákat, az egyik szervhez már, a másikhoz pedig még nem fordulhatnak kérdéseikkel, így két szék között a padlóra kerültek. Különösen pikáns ennek fényében, hogy az adóhatóság az SZTNH véleményét adóellenőrzés során továbbra is kikérheti, akár múltbeli ügyekben is. Sajnos igen zötyögősnek tűnik ez az átmenet, a kátyúkban pedig jóhiszemű adózók feneklenek meg.