Eseménydús éve van az Ikeának, júniusban átadták a soroksári gigaáruházukat és sínen van a webbolt elindítása, amelyen keresztül bárhova szállítanak majd az országba. Budapesten már eddig is volt házhoz szállítás és összeszerelést is lehet kérni. A Buksza egyik olvasója azonban pórul járt a házhoz szállítás és az összeszerelés igénybevételével.

Méregdrága a szállítás és szerelés

Olvasónk egy könyvespolc és egy ágy megvásárlásakor a házhoz szállítás mellett összeszerelést is kért. Ezek drága dolgok, a házhoz szállítás és az összeszerelés összesen közel 25 ezer forintba került, a termékek pedig 65 ezer forintba.

A vásárlás után ki is hozták a megadott időpontban a termékeket. A szerelőket egy nappal későbbre ígérték, de nem jöttek. Olvasónk négy óra elteltével telefonált az Ikeának, hogy mégis merre járnak a szerelők, és miért nem telefonálnak, ha már nem jönnek. A lakberendezési cég több napig nem tudott érdemlegeset mondani, csak annyit, hogy intézkednek. Jelezték, hogy új szállítóval és szerelőkkel dolgoznak.

Visszajáró

Végül kiderült, hogy rossz telefonszám került be a rendszerbe. Ennek korrigálása után sem sikerült a szerelőkkel egyeztetni, az Ikeánál az ügyfélszolgálatos munkatárs annyit mondott, hogy rajta van az ügyön, és igyekszik megoldani a problémát. Négy munkanap alatt nem sikerült a szerelőket kiküldeni. Olvasónk csapdába került: a bútorok ott álltak becsomagolva, ő pedig nem tudott és nem is akart a szereléssel foglalkozni, éppen ezért fizetett a szolgáltatásért közel 15 ezer forintot.

Végül megunta a várakozást, keresett az ismerősi körben egy szerelőt, aki összerakta a bútorokat. Ezt követően megkérdezte az Ikeát, hogy miként lehet lemondani a szerelést és visszakapni az erre kifizetett pénzt. Ezt azonban csak személyesen lehet. A soroksári áruház egyébként kedves munkatársa végül törölte a megrendelést és a cég visszautalta a pénzt. Egyúttal bocsánatot kért a kudarcba fulladt szerelésért.

Tanulság

Persze lehet, hogy ez egy kivételes eset, és a megrendelések többségében az Ikea és az általa megbízott cég határidőre menedzselni tudja a házhoz szállítást és az összeszerelést. Mindenesetre az összeszerelés hiánya és a probléma kezelése meglehetősen bénára sikerült, ennél pedig több kell ahhoz, hogy jól működjön a rendszer, pláne, ha az országos kiszállítást és összeszerelést kívánnak majd nyújtani a vásárlóknak.

Reagált az Ikea

Cikkünk megjelenése után az Ikea reagált a fenti esetre. A bútorlánc közölte: "Annak érdekében, hogy szolgáltatásainkon javítsunk a nyár folyamán belső folyamatainkat átalakítottuk és új szolgáltatót is választottunk. Az átállás nem volt gördülékeny, sajnos nem tudtunk kieglégíteni több vásárlónk igényét az összeszerelés és házhoz szállítás kapcsán. Jelenleg folyamatainkat átgondoljuk és átszervezzük, türelmet és megértést kérünk minden vásárlónktól, akiket egyedi elbíráslás alapján kárpótlunk. Vevő szolgálatunk jelenleg is a probléma megoldásán dolgozik, minden érintett vásárlónkat meg fogjuk keresni. Köszönjük a megértést és elnézést kérünk az okozott kellemetlenségekért."