Az oligopolisztikus piac egyik jellegzetessége, hogy a magyarországi bankszektorban működő szereplők között nem az áralapú verseny a meghatározó, hiszen az egyenlőtlen piacszerkezet miatt úgynevezett vezető-követő elv működik. Ez azért lehetséges, mert a piacvezető bank és a másodvonalbeli versenytársak közötti távolság olyan jelentős, hogy a bankok sokkal inkább az összejátszó magatartásban érdekeltek, mint a nyílt versenyben. A válság előtti években Magyarországon megfigyelhető volt egy duális piaci struktúra: a klasszikus banki tevékenységben inkább a hazai szereplők, például az OTP Bank Nyrt. maradt megkerülhetetlen, míg a túlfűtött hitelexpanziónak köszönhető gyenge kockázati árazással és magas megtérüléssel működő üzletrészekben − például a deviza-jelzáloghitelek esetében − külföldi bankcsoportok leánycégei voltak aktívabbak. A nagyobb piaci részesedésű bankoknak lehetőségük volt arra, hogy a szektor mérlegfőösszegéhez mért súlyuknál is nagyobb, akár 40−60 százalékos részesedést szerezzenek a legjövedelmezőbb, például a lakossági (folyószámla-) szolgáltatásokban.

A válsággal összeroppant a magyarországi hitelpiac. A külföldi leányvállalatoknak nagyobb mértékben kellett külső tőkeforrás után nézniük, hogy fedezni tudják veszteségeiket. Legtöbbször az anyabanki segítség elég volt a tőkeemeléshez, ám a hitelpiaci aktivitás beindításához már nehezebb volt forrást szerezni. Ehhez jött a válságkezelő intézkedések keretében bevezetett bankadó, ami néhány érzékeny szegmensben operáló banknál ellehetetlenítette a belső tőkeképzést és közvetlenül is apasztani kezdte a saját tőkeállományt. A külső finanszírozás drágulása miatt az anyabanki tőkeemelés legfeljebb a működéshez volt elég, de a negatív piaci megtérülés miatt gyakorlatilag e bankok befagyasztották az aktivitásukat és erőltetett hitelleépítésre kényszerültek.

Várhegyi Éva egy, a Közgazdasági Szemlében 2010 októberében megjelent tanulmányának modellbecslése szerint a válságot megelőzően a magyar lakossági hitelpiac domináns szereplői, például a folyószámla-szolgáltatásoknál, képesek voltak az ár-költség marzsokat még a kartellmodelleknél is magasabban tartani. A duális bankrendszer ezen része a torz piacszerkezetnek köszönhetően tett szert kiemelkedő tőkearányos nyereségre. E torz szerkezetű piacokon alakult ki a vezető-követő árazási rendszer, amelynek fenntartásában az összes részt vevő bank érdekelt volt, hiszen a domináns piaci szereplő a profitrátát nem lenyomta, hanem mindenki számára magasan tartotta. Szabályozói közbeavatkozás híján megmerevedett az oligopol jellegű struktúra.

Jó példa erre a lakossági hitelpiac, amelynek negyedét továbbra is a 10,5 ezer milliárd forintos mérlegfőösszegű OTP uralja (2013. első negyedév). E piacon olyan magas a koncentráltság, hogy a bank további terjeszkedése valószínűleg még a laza versenyjogi szabályokon is fennakadna. A két, a sajtó által az OTP-vel hírbe hozott potenciális akvizíciós célpontnak (a CIB Bank Zrt.-nek és az MKB Bank Zrt.-nek) csaknem 10-10 százalékos részesedése van.

Az OTP belföldi terjeszkedését legfeljebb a szabályozó akadályozhatja meg, hiszen a pénzintézet 1800 milliárd forintos likvid készpénzállománya olyan erős likviditási helyzetet eredményez, hogy könnyen felvásárolhatja akármelyik nagyobb rivális megkívánt üzletrészét. Az ügyben a kormányzat hozzáállása csak sejthető. Annyi látszik, hogy a válságot követő bankpiaci konszolidáció jegyében kialakulni látszik a megegyezés a hosszú távú operációban érdekelt nagy hazai szereplők, elsősorban az OTP és a szabályozó hatóságok között. A banknak nem érdeke, hogy a lakossági piacon tovább terjeszkedjen, ám a jóval versengőbb vállalati hitelpiacon a hosszú távú megtérülést helyreállíthatja, ha kialakulna a vezető-követő modell. Itt a nagyobb bankok piaci részesedése 10−12 százalék körül ingadozik, ezért a konszolidáció egyik kérdése, hogy melyikük lesz képes először − akár a jegybanki program hátszelével − domináns piaci részesedést szerezni, mert akkor ez a szereplő válik az oligopol piac ármeghatározójává.

Kép: Napi Gazdaság, Katona Vanda