- Az euró bevezetésének idején ön volt az Európai Bizottság gazdasági ügyekért, monetáris politikáért és az euróért felelős biztosa. Visszatekintve az azóta eltelt időszakra és látva a mostani kaotikusnak tűnő helyzetet az eurózónában, ez az a kép, amit látni szeretett volna?

− Az eurót egy dinamikus, euforikus időszakban indítottuk útjára, ám 14 évvel később kiábrándító a helyzet: válságok sorát látjuk, sok a hezitálás. Az euró létrehozásának fő célja az egységes belső piac védelme volt a vámhatárok lebontásával, az adminisztratív korlátok felszámolásával, valamint a közös gazdaság- és monetáris politika kialakításával. A közös pénz bevezetésének második célja az volt, hogy megvédjük Európát a nemzetközi és pénzügyi válságoktól, a közös pénz védőernyőt biztosít az árfolyamkockázatok ellen. A harmadik cél a vállalatok versenyképességének növelése volt. Mindezek következményeként a közös pénz bevezetését követően az eurózónán belül a kereskedelem és a működőtőke-befektetés (fdi) gyorsulva bővült. A stabilitási keretszabályozások miatt az infláció szinte eltűnt − 1999 és 2008 között 2,0−2,2, százalékos volt a pénzromlás, mivel az inflációs várakozások horgonyzottak, a hosszúhozam-várakozások alacsonyak maradtak −, mindez a befektetési hajlandóságot is ösztönözte. Az euró elindításakor, 2000-ben az eurózóna növekedése 3 százalékos volt és még tíz évvel a közös pénz bevezetése után is 2 százalékon állt. A Lehman Brothers bedőlését követő válság után pedig a valutaövezet miatt létrehozott Európai Központi Bank (ECB) tevékenysége − a nagy mennyiségű likviditás biztosítása − tette lehetővé, hogy a bankrendszer ne dőljön be. Véleményem szerint, ha ez nem lett volna, akkor a mostani európai válság is súlyosabb lenne.

A kormányok hibáztak

- Nem osztja azt a véleményt, hogy most a periféria tagállamainak könnyebb lenne a helyzetük, ha a valutájuk leértékelésének lehetőségével élhettek volna a válságkezelés során?

- Nem, szerintem az rosszabb lett volna. A leértékelés sohasem jó dolog. Azon országok, amelyek ehhez az eszközhöz nyúltak korábban, azok egyre szegényebbé is váltak. A jelenlegi krízis egyébként sem az euró válsága, hanem az európai versenyképességé. Az igazi probléma az, hogy az euró bevezetését követően az európai kormányok nem tartották magukat az általuk vállalt kötelezettségekhez.

- Mire gondol?

− Az euró bevezetésekor sok mechanizmusról, eljárásról, szabályozásról megállapodtunk annak érdekében, hogy biztosítsuk a gazdasági és fiskális politikák konvergenciáját. Emiatt alkottuk meg a stabilitási paktumot és állapodtunk meg a többoldalú ellenőrzési mechanizmusokról, az általános gazdasági irányvonalakról, az eurócsoport létrehozásáról. Amikor az eurót útjára indítottuk, mi figyelmeztettünk arra, hogy biztosítani kell a gazdaságpolitikák konvergenciáját. Az évek előrehaladtával azonban a kormányok nem tartották magukat az ígéreteikhez, ami a rendszer hitelességére is rossz hatással volt. Erre példa lehet, ahogy Jacques Chirac francia elnök és Gerhard Schröder német kancellár lazítani akart a stabilitási paktum fegyelmén és figyelmen kívül hagyta az abban előírt szankciók alkalmazását.

A válság kitörését követően jelentősen megugrottak az államadósságok. Egy 90 százalék feletti államadósságszint nem fenntartható, a szabály szerint 60 százalék a megengedett, a 2 százalék feletti államháztartási hiány pedig automatikusan emeli az államadósságot.

- Ezek szerint nem osztja azt a véleményt, amelyet közelmúltbeli tanulmányban állítottak amerikai közgazdászok - szemben a Carmen Reinhart és Kenneth Rogoff 2010-ben kiadott tanulmányával - hogy nem létezik a 90 százalékos bűvös államadósság-határ?

− Nem lehet gazdasági növekedés ekkora áht-hiány és államadósság mellett, mert negatív várakozásokat idéz elő. A növekedés fő forrása a fogyasztás és a magánbefektetés, valamint az export. Ilyen magas adósságszint mellett a befektetők arra számíthatnak, hogy a hiány csökkentése érdekében emelkednek az adók. Ilyen körülmények között pedig egy vállalat a befektetéseinek visszafogásával és elhalasztásával reagál, mert tudja, hogy végül úgyis az adófizetőknek kell ezt a pénzt előteremteniük.

- A jelenlegi helyzet így a 22-es csapdájának tűnik: az ECB rengeteg pénzt pumpált a rendszerbe annak reményében, hogy a hitelezés újraindul és fellendülnek a beruházások, de Mario Draghi jegybankelnök a kamatdöntő üléseket követően rendre megemlíti, hogy ezek a források nem jutnak el a reálgazdaságba és így a vállalatokhoz sem...

− Mivel ezt a forrást a bankok az eszközállományuk javítására használták. Még mindig nincs elég bizalom a rendszerben. Márpedig a növekedés alapja a bizalom. Az adósság egy bizonyos szintje felett pedig nincs bizalom és a befektetők elhalasztják a befektetéseiket, a fogyasztók pedig inkább megtakarítanak. Ez mind a növekedés ellen hat. A költségvetéseknek kiegyensúlyozottnak kell lenniük.

Veszélyes, de kezelhető a divergencia

− Az EB az országspecifikus ajánlásainak ismertetésekor épp most adott további két évet Franciaországnak, más tagállamoknak pedig egy évet arra, hogy hiányukat a referenciaszintre csökkentsék. E döntések nem jelentik kettős mérce alkalmazását?

- Nem vagyok annyira biztos a bizottság kommunikációjában, miután többször elhangzik az utóbbi időben, hogy a testület kettős mércét alkalmaz. Egyes országokkal szemben nagyon szigorú, míg másokkal engedékenyebb. A kérdés azonban nem az, hogy egy vagy két évet kap egy ország, hanem az, hogy ez az idő elegendő lesz-e a bizalom megteremtésére, hogy a befektetők beruházzanak, a fogyasztók pedig fogyasszanak - akkor a növekedés is visszatér.

− Jelentős divergencia látszik az EU-tagállamok között, emelkedik az euroszkeptikusok aránya több tagállamban is, és még mindig a kockázatok között szerepel az eurózóna szétesése. Mi erősítheti a tagállamok közötti összetartást?

- A divergencia valós probléma Németország és más tagállamok között - szerintem ez a fő probléma. Németország és Franciaország egymástól való eltávolodása pedig nagyon veszélyes a rendszer stabilitása szempontjából, így nagyon fontos volna mérsékelni. Az eurózóna felbomlása Berlin számára elfogadhatatlan lenne, hiszen exportjának nagy része Európába irányul. Közös valuta nélkül nincs pedig nincs egységes belső piac sem. A divergencia nagy probléma, de ezzel az európai döntéshozók is tisztában vannak és próbálnak rá megoldást találni. Egyébként úgy gondolom, hogy ha az eurózóna felbomlana, az az európai rendszer végét jelentené. Ez mindenkinek világos és senkinek sem áll érdekében - még Európán kívül sem.

- Körvonalazódni látszik már az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény. Ön szerint az ebből fakadó előnyök ígérete erősítheti a tagállamok közötti összetartást?

- Az EU-USA közötti viszony szerintem tipikus esete az európán belül is fellelhető észak-déli ellentéteknek: a protekcionista és a nyitottabb országok közötti mentalitásbeli különbségekből fakadó feszültségeknek. A megállapodás természetesen alapvetően hasznos lenne, de a mentalitásbeli különbségek miatt véleményem szerint nagyon nehezen menedzselhető tárgyalássorozat lesz - leginkább a protekcionistább tagállamok miatt, főleg ha belpolitikai síkra terelődik. Előbb-utóbb viszont biztosan születik egyezség.

A befektetők átláthatóságot akarnak

- Ön több olyan francia nagyvállalat igazgaságában is benne van, amelyeknek volt, illetve van befektetése Magyarországon, milyennek látja az itteni  befektetési környezetet?

- Az egész kelet-közép-európai térséget nagyon súlyosan érintette a válság sok szempontból, nemcsak Magyarországot. Ezen országokban több területen - infrastruktúra-fejlesztés, építőipar, környezetvédelem - jelentős beruházásokra van szükség. Összességében a térség gyorsabban és erőteljesebb növekedéssel jöhet ki a válságból, mint Nyugat-Európa. Ennek érdekében fontos a bizalom üzenetének közvetítése a befektetők felé. Ennek pedig mindig "nagyobb európai integrációnak" kell lennie és nem "a kevesebb európai integrációnak". A befektetők elsősorban átláthatóságot akarnak a fiskális és az adópolitikában, biztosítékokat a politikai rendszertől az üzleti világ felé, az OECD-országokban érvényes nemzetközi szabályoknak való megfelelőséget, valamint megfelelő infrastruktúrát. A régiós országoknak sok előnyük van, elsősorban a munkaerőköltségekben. Az Eurostat adatai szerint például Franciaországban az egy órára eső munkaerőköltség 34,2 euró, az Egyesült Királyságban 20,1 euró - a tb-járulékokkal együtt -, míg Magyarországon ez 7,6 euró.

- Említette, hogy fontos az adórendszer és a fiskális politika átláthatósága, az ország adósságszintje és a bizalom. Az elmúlt időszak Magyarországot érintő kritikáiban ezek az aspektusok nem igazán pozitív jelzővel szerepeltek.

- Az átláthatóság és a nemzetközi szabályoknak való megfelelés út a bizalomhoz is. Egy befektető biztos szeretne lenni abban, hogy megtérül a befektetése. Fontos, hogy milyen az adórendszer, mennyire stabil, mennyire gyakran változik - a megtérülés szempontjából pedig alapvető a kiszámíthatóság. Bár nem ismerem a helyzetet részleteiben, úgy gondolom Magyarország rengeteget tesz azért, hogy javulást érjen el. Az világos, hogy sok a probléma. A helyzet javítása érdekében meg kell találni a középutat a kiigazítás, a növekedés, valamint a befektetések és a fogyasztás fellendítse között.

Karrierív

Yves-Thibault de Silguy 64 éves, jelenleg a Vinci Group alelnöke és igazgatója. A cégcsoporton kívül még az LVMH, a Solvay (Belgium) és a VTB (Franciaország) igazgatója, a Sofisport fb-tagja, az YTSeuropaconsultants elnöke. Többek közt a Collége de France Foundation igazgatótanácsának tagja és az IASC Foundation megbízottja, az Agro Paris Tech igazgatótanácsának elnöke, a Külügyek Tanácsának (Conseil des Affaires Etrangéres) tagja. A szakember 1976−1981 között a külügyminisztériumban dolgozott, 1981−1985-ig az Európai Bizottság (EB) munkatársa volt, majd némi állami és céges kitérő után 1995−1999 között az EB gazdasági, monetáris és pénzügyekért felelős biztosaként tevékenykedett. Később 2000−2006-ban a Suez Lyonnaise des Eaux igazgatóságának tagja, 2001−2003-ig vezérigazgató, 2003-tól 2006 júniusáig ügyvezető alelnök, 2006 júniusa óta pedig a Vinci Group igazgatóságának elnöke, 2010 májusa óta pedig alelnök és senior igazgató.