Sokan úgy érvelnek, hogy a multinacionális vállalatok betelepülésével duális szerkezetű gazdaság jön létre Magyarországon, ahol egyik oldalon az exportorientált, versenyképes külföldi vállalatok állnak, míg a másik oldalt a stabilan versenyhátrányban lévő hazai kis- és középvállalatok alkotják. Utóbbiak ráadásul ritkán képesek csak bekapcsolódni a nemzetközi kereskedelembe. Nem mindegy azonban, hogy a külföldi működőtőke (foreign direct investment, FDI) melyik szektorba áramlik − vázolják Balatoni András és Pitz Mónika, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatói az FDI magyarországi szerepét és lehetőségeit elemző tanulmányukban. A feldolgozóiparban a nemzetközi irodalom szerint jelentős beruházási és termelékenységi többletet eredményez, szemben a mezőgazdaságban betöltött negatív és a szolgáltatások esetében megfigyelhető semleges hatással.
Magyarországon ugyan az elmúlt 15 évben az FDI implicit kamata − a magasabb befektetői kockázat miatt − némiképp meghaladta az alternatív külső finanszírozási források költségét, vagyis a külső forrásbevonás ezen formája drágának tekinthető. Emellett azonban ehhez a tőkemozgáshoz köthető a legnagyobb növekedési többlet is: az elmúlt 15 év átlagos 2,3 százalékos bővüléséből 0,7−0,9 százalékot magyaráz az FDI-beáramlás. A külföldi finanszírozási formák közül minden más alternatíva ennél alacsonyabb GDP-ütemet eredményezett volna. Amennyiben csak hitelek finanszírozták volna a folyó fizetési mérleg hiányát, az 9, míg a portfóliótőke önmagában csaknem 15 százalékkal alacsonyabb szintet jelentett volna a bruttó hazai termékben. Az adott finanszírozási forrás hozamait (GDP-növekedés), valamint költségeit (fizetési mérleg jövedelem sorának passzívuma) a bruttó nemzeti jövedelem, vagyis a GNI összesíti. Összességében a tanulmány szerint a GNI 6 és 14 százalékkal lett volna 2009-ben alacsonyabb, ha nem FDI, hanem hitel vagy pénzügyi befektetés áramlott volna be a közvetlen tőke helyett. Összességében tehát az FDI-hoz kapcsolódó hozamok érdemben meghaladták annak költségeit.
Mi kell az FDI bevonzásához és hogyan tudja leginkább kihasználni a benne rejlő lehetőségeket az ország? A kutatások alapján a fogadó ország jellegzetességei, az úgynevezett abszorbciós kapacitás, illetve az azt meghatározó tényezők képesek befolyásolni az FDI tovagyűrűző hatásait, valamint a tőkevonzó képességet. Ide sorolható a humán tőke szintje és dinamikája, a pénzügyi rendszer mélysége és hatékonysága, a makroökonómiai stabilitás, az intézményrendszer fejlettsége és stabilitása, valamint a helyi infrastruktúra minősége, ezen belül is elsősorban a kommunikációs és szállítási infrastruktúra.
A tanulmány így gazdaságpolitikai ajánlásaiban sok, manapság többször elhangzó elemet támaszt alá. Így a humán tőke színvonalának emelése, a kiszámítható gazdasági környezet létrehozása, valamint az intézményrendszer stabilitása és fejlesztése mellett érvel (beleértve olyan szempontokat, mint az átláthatóság, a bizalom és a szabályozási rendszer kiszámíthatósága).
Az elemzett szempontok szerint klaszteranalízis alapján Magyarország a posztszocialista régióban található, és nemcsak a benchmarkként szolgáló európai modellektől (pl. skandináv, liberális, mediterrán), hanem a világátlagtól is elmarad. A hazai növekedés szűk keresztmetszetét azok a gazdasági tényezők jelentik, melyek leginkább a vállalkozói attitűdökkel, valamint a technológiai fejlesztésekkel, az adaptációval vannak összefüggésben. Így hiába Magyarország még a posztszocialista országok között is az egyik legnyitottabb gazdaság, a technológiai transzferben, a humán erőforrás fejlesztésében, illetve a k+f ösztönzésében megfigyelhető hiányok nem tették lehetővé a magyar vállalatoknak, hogy a multinacionális cégek értékláncaiba bekapcsolódjanak.
