A hazai vállalati hitelpiac a globális válság kitörése óta zsugorodik. A vállalati hitelállomány 2013 elején nominálisan 15 százalékkal, reálértékben mintegy 30-35 százalékkal marad el a válság előtti szinttől. A régió országaival − Lengyelországot kivéve − a korábban fennálló szinkronitás megtört: 2010 elején a legtöbb országban újraindult a hitelezés, Magyarországon viszont csak a visszaesés üteme mérséklődik. A hitelszűke és az elhúzódó recesszió egymást erősítik. A hitelezés újraindulása nélkül csak tompított ütemű fellendülés lehetséges (creditless recovery). Az elhúzódó recesszió viszont maga is gátja a hitelezés újraindulásának. E körből külső beavatkozás révén lehet kitörni. Emiatt ésszerű és örvendetes minden olyan állami-jegybanki kezdeményezés, amely a hitelezés serkentésére és ezen keresztül a reálgazdaság élénkítésére irányul.

A hitelezés ösztönzésére rendelkezésre álló állami eszközök részben a keresleti, részben a kínálati oldalra gyakorolnak hatást. A jegybanki kamatcsökkentések, az állami kamattámogatás, az irányadó kamattól lefelé eltérített speciális refinanszírozás alkalmazása az alacsonyabb hitelkamatszint megteremtésével a keresleti oldalt hivatott élénkíteni. A kínálati oldal erősítésére a banki kockázatvállalási hajlandóságot erősítő állami kockázatmegosztási/átvállalási eszközök (például garancianyújtás, állami hitelnyújtás) szolgálnak. A jegybanki likviditásbővítő eszközök, valamint az anyabanki és állami tőkeemelés kevéssé releváns eszközök, mivel ezen az ágon szűk keresztmetszetek jelenleg nem tapasztalhatók. A jegybank növekedési hitelprogramja (NHP) a hitelkeresletet erőteljesen ösztönzi, a kínálati hajlandóságot azonban gyengíti.

A kamatcsökkentés nem alkalmas eszköz

A bankok a nem árjellegű feltételek változtatásával éppúgy képesek a kereslet befolyásolására, mint a kamatláb módosításával. Emiatt a hitelpiacon az ár (kamatláb) és a nem árjellegű tényezők (fedezetkövetelmények, árbevételre vonatkozó feltételek) együttesen hatnak a keresletre. Önmagában a kamatláb csökkenése nem feltétlen vezet a hitelezés élénküléséhez, ha a hitelezés tényleges gátját jelentő hitelezési feltételek szigora nem enyhül ezzel egyidejűleg. A magyar irányadó kamat 2012 augusztusa óta zajló csökkenését a kereskedelmi bankok követték, jól érzékelhető hitelélénkülés mégsem következett be. A hitelvisszaesés folytatódása ezért arra utal, hogy a jegybanki kamatcsökkentés nem oki kezelése a problémának. A valódi okokat a nem árjellegű feltételek és hitelbírálati szabályok szigora, valamint a vállalatok meggyengült hitelképessége jelentik.

A válság előtti időszakhoz képest a hitelpiacon kockázatosabbá vált a kihelyezés, emelkedtek a forrásköltségek, romlott a portfólió minősége. Erre a helyzetre a bankok hitelkínálatuk visszafogásával reagálnak, amely nagyrészt a hitelbírálati rendszer szigorítása révén valósul meg. Emellett az ügyfelek hitelképessége is gyengült. Rossz konjunkturális környezetben kedvezőtlenül alakulnak a vállalati árbevételi, jövedelmezőségi mutatók. Ennek következtében változatlan hitelbírálati feltételek mellett is kevesebb vállalat kaphat hitelt. Így nem is különíthető el egyértelműen, hogy milyen arányban áll a bírálati rendszer szigorítása és a vállalatok hitelképességének gyengülése a csökkenő hitelkihelyezések hátterében.

Mivel a hitelszűkét nagyrészt a gyenge kockázatvállalási hajlandóság korlátozza, elképzelhető, hogy az alacsonyabb kamatszint hatására növekvő hiteligények rendre fennakadnak a bankok hitelbírálati szűrőjén. Ebből az következik, hogy csak a kedvezményes kamatozású forrásbiztosítás és valamilyen kockázatmérséklő technika (hitelkockázatok részleges állami átvállalása) együttes alkalmazásától remélhető a hitelaktivitás tényleges élénkülése.

A kockázatok részleges átvállalásának egyik lehetséges módja az állami garancianyújtás. A garanciavállalással érintett portfólión a nem teljesítés esetén képződő banki veszteség a garanciavállalás mértékének függvényében csökken. Emiatt az állami garanciavállalás lehetővé teszi a hitelkamat kockázati felárrészének mérséklését. Emellett a bank engedékenyebb lehet a fedezeti követelményeknél, tolerált eladósodottsági szintnél, az árbevétel-növekedési és jövedelmezőségi elvárásoknál is. Az elmúlt években az állami garanciaszervezetek kötelezettségállománya és az év során vállalt garanciák értéke csökken. Az állam diszkrecionális döntésének kérdése e folyamat megfordítása. A döntés során figyelembe kell venni, hogy a hitelportfólió minőségének romlásával összhangban a garanciabeváltási arány, a beváltott garanciák értéke is növekszik, ami végső soron a költségvetés terhe.

Csak a zsugorodást tudja megállítani az NHP

Az NHP első pillérének teljes megvalósulása esetén (a 250 milliárd forint kihelyezésével) a program önmagában 4 százalékkal képes bővíteni a bankszektor vállalati hitelállományát. Ennek értékelésekor figyelembe kell venni, hogy a válság előtti években az állomány jellemzően 10-15 százalékkal bővült. A válság kitörése óta pedig évi 5-10 százalékos csökkenés tapasztalható. Azaz a program teljes megvalósulás esetén legfeljebb a vállalati hitelállomány zsugorodásának megállítására képes.

A ténylegesen megvalósuló hitelbővülés attól függ, hogy a bankok milyen mértékben vesznek részt a programban. A kkv-szektorban jellemzően 4-4,5 százalékpont a kockázati felár. A jegybank által maximálni kívánt 2 százalékos kamatfelár mellett erősen csökken az a vállalati kör, amely még ilyen feltételek mellett is biztonságosan hitelezhető (ez időközben a hitelgaranciával és minden más banki díjjal együtt 2,5 százalékra módosult − a szerk.). Vélelmezhetően ezek nem új vállalatok, hanem azok a kis kockázatú ügyfelek, amelyek irányába a bankok eddig is magas hitelezési hajlandóságot mutattak. E körben a kedvezményes refinanszírozási ráta és az alapkamat különbségével csökkennek a hitelkamatok. Nehezen megbecsülhető, hogy ez mekkora többletkeresletet keletkeztet. A kevésbé jó minősítésű ügyfeleknél − 2 százalékos kamatfelár mellett − a bankok kevésbé érdekeltek a többletkihelyezésben. E szegmensben a 2-2,5 százalékpont kamatfelár-csökkenés a teljes állományra vetítve 5-6 milliárd forint jövedelemkiesést jelentene a programban részt vevő bankok számára.

Amennyiben állami garancia állna az NHP hitelei mögött, akkor az átvállalt kockázat arányában mérséklődhet a bankok által elvárt kockázati felár is. Szóba kerülhet az is, hogy a valós kockázatokat nem tükröző felár miatti hitelezési veszteségeket a bankadó bizonyos mérséklésével ellensúlyozza az állam. Az engedmény a hitelezés növekedéséhez kapcsolható. Mind a garanciavállalás, mind az adóengedmény mértékét a költségvetés teherviselő képessége határolja be. A két eszköz költségvetési terheinek időbeli felmerülése eltér: a bankadókedvezmény azonnali költségvetési bevételkiesést okoz, a garanciavállalás késleltetett kiadással jár. A két eszközhöz kapcsolódó fiskális költségek jelenértékben hasonlíthatók össze egymással.

A program kapcsán fiskális költségek külön kedvezmények nélkül is jelentkeznek. A jegybank az általa biztosított források után nem jut bevételhez. A kihelyezett források (a jegybank eszközeinek növekedése) a jegybanknál csapódnak ki (jegybanki források növekedése). A jegybank eszközei után kapott bevételek és a forrásai után fizetett kiadások negatív különbözete (0 százalékos jegybanki alapkamat) a jegybanki eredményt rontja és ennek megfelelően a költségvetést terheli. Ez a költség éves szinten 11-12 milliárd forintot érhet el.

Többféle kimenetel is lehetséges

Az NHP-s hitelek legérzékenyebb pontja a vállalati felhasználás módja. A vállalatok kockázatokkal járó reálgazdasági jellegű felhasználás (beruházás, forgóeszköz-vásárlás) helyett könnyen kis kockázatú pénzügyi befektetéseket hajthatnak végre a felvett hitelekből. Ez a felhasználási mód találkozhat a bankok érdekeivel is. Az őérdekeltségük a hitelek biztonságos visszafizetésére vonatkozik, és ha ezt kis kockázatú pénzügyi befektetéssel lehet elérni, akkor támogathatják az ilyen hitelcélt. A régi ügyfelek hiteleinek cseréjére és/vagy pénzügyi befektetéseik hitelezésére jelentős igények várhatók és ezek banki elbírálása is gyorsan megoldható. A valódi reálgazdasági célú hiteligény elbírálása munka- és időigényes folyamat, ráadásul a technikai előkészületeknek is van költsége és időigénye.

Az NHP-s hitel felhasználására a következő lehetőségek adódnak
A: Reálgazdasági többletkibocsátást megalapozó igénybevétel.
B: Állampapír-vásárlás és az állampapírnak a hitel fedezeteként történő felhasználása. Ez a bank számára jószerivel kockázat nélküli hitelkihelyezést jelent. A többletkereslet hozamcsökkenést okozhat az állampapírpiacon.
C: Bankbetétként történő elhelyezés, kihasználva a betéti kamatszint és a kedvezményes hitelkamatszint között fennálló 200-300 bázispontos különbséget.
D: Magasabb kamatozású hitel lecserélése NHP-s hitelre.
E: A forint shortolása, ami a felvett hitelből történő devizavásárlás révén árfolyamgyengítő hatású. A devizakihelyezés és a forintforrás hozamának/költségének egyezősége mellett a shortolás könnyen népszerűvé válhat.

Az valószínűsíthető, hogy az A, B és D felhasználási mód lesz a legelterjedtebb.

A következő táblázat a különböző felhasználási módokhoz kapcsolódó várható hatásokat tartalmazza (nem veszi figyelembe, hogy a hitelnövekmény pénzügyi befektetési célú felhasználása révén keletkező többletjövedelemnek, valamint a hitelkiváltás következtében mérséklődő adósságszolgálati tehernek is lehet pozitív reálgazdasági hozadéka).

Felhasználási módok és hatásuk
LehetőségReálgazdaságiHitelállomány-növelőÁrfolyam-Kereskedelmi banki
hozadékhatásgyengítő hatásjövedelemkiesés
A++-+?
B-+--
C-+-+*
D---+**
E-+++?
*feltételezve, hogy a betét elhelyezése a hitelt kibocsátó banknál történik
**feltételezve, hogy a kedvezményes hitelt kibocsátó bank korábbi hitelei cserélődnek le
Forrás: Forrás: 7 Sigma Kft.

 

A táblázatból leolvasható néhány fontosabb tanulság:

  • több olyan felhasználási mód van, ami növeli a hitelállományt, de csak egy olyan van, aminek reálgazdasági hozadéka is van,
  • több olyan felhasználási mód van, ami valószínűsíthetően jövedelemkiesést okoz a kereskedelmi bankoknál,
  • létezik olyan felhasználási mód, aminek nyomán növekszik a hitelállomány, nem következik be kereskedelmi banki jövedelemkiesés, viszont nem keletkezik reálgazdasági többlet.

A program céljától eltérő felhasználást speciális szabályok alkalmazásával lehet gátolni (részletes üzleti terv megkövetelése, bizonyos hitelfelhasználási módok tiltása, a felhasználás ellenőrzését lehetővé tevő adatszolgáltatás megkövetelése). A jegybank a felhasználást úgy is ellenőrizheti, ha a refinanszírozás mögötti fedezetként csak a kereskedelmi bank által a kedvezményes feltételekkel kibocsátott hitelt fogadja el. Minél kevesebb a szabály, annál nagyobb a tér az arbitrázsra. Minél több a szabály, annál nehézkesebb a program tényleges működtetése.

Az NHP-nál felmerül a megtakarításokra gyakorolt negatív hatás kockázata is. Az olcsó forrásszerzés lehetősége mérsékelheti a lakossági forrásgyűjtés iránti igényt, ami lefelé hajtja a betéti kamatokat. Ugyanezért a bankközi piacról bevonandó forrás szükséglete is csökkenhet, ami a bankközi kamatokra gyakorol nyomást. A táblázatból leolvasható néhány fontosabb tanulság:

  • több olyan felhasználási mód van, amely növeli a hitelállományt, de csak egy olyan van, aminek reálgazdasági hozadéka is van,
  • több olyan felhasználási mód van, amely valószínűsíthetően jövedelemkiesést okoz a kereskedelmi bankoknál,
  • létezik olyan felhasználási mód, amelynek nyomán növekszik a hitelállomány, nem következik be kereskedelmi banki jövedelemkiesés, viszont nem keletkezik reálgazdasági többlet.

A program céljától eltérő felhasználást speciális szabályok alkalmazásával lehet gátolni (részletes üzleti terv megkövetelése, bizonyos hitelfelhasználási módok tiltása, a felhasználás ellenőrzését lehetővé tevő adatszolgáltatás megkövetelése). A jegybank a felhasználást úgy is ellenőrizheti, ha a refinanszírozás mögötti fedezetként csak a kereskedelmi bank által a kedvezményes feltételekkel kibocsátott hitelt fogadja el. Minél kevesebb a szabály, annál nagyobb a tér az arbitrázsra. Minél több a szabály, annál nehézkesebb a program tényleges működtetése.

Az NHP-nál felmerül a megtakarításokra gyakorolt negatív hatás kockázata is. Az olcsó forrásszerzés lehetősége mérsékelheti a lakossági forrásgyűjtés iránti igényt, amely lefelé hajtja a betéti kamatokat. Ugyanezért a bankközi piacról bevonandó forrásszükséglet is csökkenhet, ami a bankközi kamatokra gyakorol nyomást.

Bihari Péter (képünkön) az MNB monetáris tanácsának volt tagja, a 7 Sigma Kft. vezetője