A hírességek mindig is imádták a gyöngyöket. I. Erzsébet angol királynő például a róla készült portrék tanúsága szerint szenvedélyes gyöngykedvelő volt, de folytathatnánk a sort egészen Diana hercegnőig. A tahiti fekete gyöngy egykor valóban csak az uralkodók ékszereiben volt megtalálható. Az egyik leghíresebb fekete gyöngy, az AZRA például az orosz koronaékszerek egyik nyakláncának középső darabját képezte. S persze a gyöngy még ma is nagyon értékes, egy tenyésztett gyöngysor ma már hozzátartozik egy igényes és jólöltözött hölgy kelléktárához.

 Bár a valódi igazgyöngy sosem lehet teljesen kerek és gömb alakú, ez a természet alkotta drágakő az emberiség történetének egyik legtökéletesebbnek tartott ékszere. Az ember igénye a történelme során mindig is megvolt arra, hogy egyéniségét különleges ékszerek révén hangsúlyozza. Sokáig, mint a legtöbb a hétköznapi ember számára nehezen elérhető dolog ez is csak egy szűk rétegnek adatott meg, ami tovább növelte a csodálatot iránta. Persze az igen ritka képződményt ma már lehetséges mesterséges módon is előállítani, így pedig már nem csak a felső tízezer számára adatik meg a gyöngyből készült ékszer. Napjainkban szinte minden fajta ízlésnek és pénztárcának megfelelő tenyésztett gyöngy kapható. Ettől függetlenül még mindig az elegancia, a kifinomultság és a tökéletesség jelképe.

A természet ajándékát számos legenda és mítosz övezi. A polinézek szerint Oro, a béke és termékenység istenen egy fekete gyöngyöt ajándékozott a szépséges Bora Bora istennőnek szerelmének jeléül. A császári Kínában viszont a fekete gyöngyöt, a bölcsesség jelképét egy sárkány őrizte a fogai között, és aki a gyöngyöt meg akarta szerezni, először a sárkányt kellett legyőznie.

De mi a valóság, hogyan keletkezik a gyöngy? A legalapvetőbb különbség más, a Föld belsejéből származó drágakövek és a gyöngyök között az, hogy az utóbbit élő organizmusok, konkrétan a puhatestűekhez tartozó élőlényeknek köszönhetjük. Elméletben bármely puhatestű, amely házat vagy héjat képez maga köré lehetséges „hordozó”. A gyakorlatban persze sokkal ritkább a gyöngyök előfordulása, jellemzően minden tízezredik állat tartalmaz effajta drágakövet. A múlt század elejére már olyannyira kiaknáztuk a természet gyöngytartalékait, hogy a gyöngyök őshazájának tartott Tahitin 100 ezer kagylót kellett felhozni, hogy találjanak egy-egy nagyobb méretű gyöngyöt. A természet „rásegítésére” ma már az ember gyöngytenyészeteket, farmokat hozott létre, amelynek következtében ma több gyöngy terem, mint az ember történetében eddig bármikor.

Hogy mi a különbség az „igazi” és a tenyésztett gyöngyök között? A közhiedelemmel ellentétben a gyöngyök általában nem csupán a kagylóba betüremkedett homokszemcsékből keletkeznek. Sokkal inkább abból, ha például egy makacs, az állat számára emészthetetlen „ételdarabka” bent marad a héj alatt, és irritálja az állatot. Ezt a tárgyat a puhatestű érzékeli, és mintegy védekezésképpen rétegenként elkezdi bevonni az általa termelt anyaggal, a konkinnal, valamint a vízből kiválasztott aragonit kristályokkal.

A gyöngytenyésztés ezt a természetes reakciót használja ki: a megfelelő érettséget elért kagylókba beültetnek egy úgynevezett nucleust vagy magrészt, amely – jó esetben – a képződött gyöngy közepét fogja alkotni. Szükséges azonban egy hámszövetdarabka beültetése is egy másik állatból, ez fogja majd ugyanis a fehérjetartalmú konkin réteget vonni a mag köré. Mi történik ezután a kagylóban? A kis hámszövetdarabka 2-3 hét alatt egy gyöngyzsákot képződik, és megkezdődik a már említett kiválasztási folyamat. Ezáltal a nucleus körül 0.5-1.0 mikron vastagságú koncentrikus rétegek képződnek. Ennek sebessége elsősorban a víz hőmérsékletétől függ, és bár melegebb vízben a kiválasztódás, így a rétegképződés gyorsabb, a kristályszerkezet durvább, tökéletlenebb lesz. Számít a vízben lévő tápanyag, plankton, alga mennyisége, és a kagylók mennyiségének aránya is. Problémát jelenthet, hogy ha betegségek támadják meg a tenyészetet, ezért a kagylókat folyamatosan ellenőrizni, óvni kell, amennyire csak lehet. Amit még nehezebb elkerülni, az a partvidékeken gyakori ciklonok pusztítása. De ha minden jól megy, akkor két éves tenyésztési idő után a nucleuson képződött réteg vastagsága átlagosan 1.5-2.0 mm között mozog. Az alakot is csak ekkor tudjuk meg. Ha a létrejött gyöngyzsák teljesen körbeveszi a nucleust, nagy a valószínűsége annak, hogy kerek gyöngyöt kapunk, de ha mégsem, akkor jön létre rendszerint a félbarokk vagy barokk gyöngy. A kapott szín viszont attól függ, hogy sötétebb vagy világosabb hámszövetdarabka volt beültetve. Mint látható, azért a mesterséges gyöngy méretét és minőségét is a természet határozza meg, bár emberi beavatkozással sokat segíthetünk.

Hogy létezik-e tehát tökéletes gyöngy? A természet által alkotott gyöngyök közül biztosan nem. Az igazi gyöngyöt arról lehet felismerni, hogy a felülete valamelyest mindig mutat kisebb tökéletlenségeket. (A túlságosan sima felület tehát nagy valószínűséggel hamisítványt sejtet.) A gyöngyök értékének meghatározó szempontja a méret, a forma, a felület minősége, és a szín. A legfontosabb szempont azonban a gyöngy felületének fénye. A gyöngyök különleges csillogását az adja, hogy a létrejött kristályszerkezet egyedi módon veri vissza a fényt: minden egyes kristály miniatűr prizmaként viselkedik, így akárcsak egy szappanbuborékon, a szivárvány összes színét láthatjuk rajta. Ezt a tulajdonságát luster-nek nevezik, mely egy gyöngy értékének legfontosabb mérőeszköze.

Persze egyáltalán nem biztos, hogy a tökéletes a szép: a mai divatirányzatok, az Art Nouveau stílus például kifejezetten a tökéletlen darabokat részesíti előnyben. A hangsúly ma sokkal inkább az egyediségen van, az igényes vásárló messzire elkerüli a tömegterméket, és a különleges darabok közül választ.