A továbbra is negatív iparági környezet, illetve a kereskedelempolitika változása miatt csökkent a Masterplast-csoport árbevétele tavaly a negyedik negyedévben. A 16,7 millió euró bevétel 11 százalékkal maradt el a bázistól. Tavaly összességében 81,3 millió euró bevétele volt a cégcsoportnak, szemben az egy évvel korábbi 85,2 millióval.

Ugyanakkor a kereskedelmi árrés nőtt, ami kedvezően hatott a készpénztermelő képességre. Az EBITDA ugyanis a negyedik negyedévben 392 ezer euró lett, szemben az egy évvel korábbi 97 ezerrel. Az egész évet nézve 4,2 milliós EBITDA-eredménye volt a cégcsoportnak, ami majdnem duplája az egy évvel korábbinak. A kedvezőtlen devizaváltozások miatt viszont még mindig veszteséges volt a cégcsoport. Tavaly a negyedik negyedévben 955 ezer euró volt a mínusz, ami meghaladta a bázis 768 ezer eurós veszteségét. Az egész évet nézve azért 1,2 millió euró pluszt hozott össze a társaság, míg egy évvel korábban még nagyjából ugyanennyi volt a mínuszuk.

A gyorsjelentésből az is kiderül, hogy az átalakítások nem értek véget a cégnél. A múlt év végén újabb költségracionalizálási intézkedéseket léptettek életbe, amelyek hatásait erre évre ígérik. Ugyanakkor a Masterplast azt is bejelentette, hogy átmenetileg felfüggesztette ukrajnai beruházását, amit az aktuális politikai és piaci helyzet függvényében indít újra. A beruházás szervezési, engedélyeztetési teendőit folytatják, annak érdekében, hogy ha úgy alakul a helyzet, még az idén elindulhasson az EPS- és porkeverékgyártás Ukrajnában.

Szerző: Deák Bálint