Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Félsikerrel zárult tegnap az econet.hu Rt. fizikai részvényiek átalakítását követően megmaradt részvényei tőzsdei aukciós értékesítése. A teljes felajánlott mennyiség - 83 millió 552 ezer forint névértékű A sorozatú törzs és 5 millió 223 ezer forint névértékű B sorozatú kamatozó - papír elkelt. A piacnak azonban, úgy tűnik, sok volt az egyszerre felajánlott mennyiség - az 561 milliós alaptőke 15,7 százaléka, a teljes korábbi közkézhányad több mint másfélszerese -, így az addig 200 forint körül forgó törzsrészvény aukciós átlagára alig haladta meg a 40 forintot (sőt akadt aki 23 forinton, az aukciós minimáláron is hozzájutott részvényhez), annak ellenére, hogy 151 forinton is adtak be ajánlatot. A tőzsdei aukció eredményeképpen a társaság korábbi részvényesei minden ezer forintos A sorozatú részvényük után 400, míg B sorozatú részvényük után 371 forintot vehetnek át a társaság székhelyén. A B sorozat ára azért magasabb, mint a tegnapi aukción kialakult 31 forintos átlagár, mert tavaly decemberben már volt egy aukciója az econetnek, amikor ebből a sorozatból jóval magasabb áron már elkelt egy kisebb mennyiség. Az ellenérték kifizetéséhez a részvények eredeti tulajdonosainak a társaság székhelyére be kell szállítani a részvényeket. Az aukción kialakult alacsony árfolyamot a vállalat tegnap esti közleménye annak tulajdonítja, hogy azt túlnyomó részt spekulatív vásárlások határozták meg, erre utal a különböző ajánlati árak közti esetenként többszörös különbség is. Ez ugyanakkor a társaság működését semmilyen mértékben nem befolyásolja. Így remélik, hogy mostantól már a cég működésével és kilátásaival kapcsolatos befektetői várakozások határozhatják meg a részvényárakat. A korábbi tőzsdei árfolyam alig ötödére rúgó aukciós átlagárat az econet vezetői és egyben fő tulajdonosai persze minősíthetik csupán spekulációnak. Másfelől külső szemlélők számára már korábban sem tűnt igazán indokoltnak - még az internetben rejlő nagy lehetőségeket figyelembe véve sem - a 200 forint körüli árfolyam, főleg annak fényében, hogy az 560 millió forintnyi törzs- és kamatozó részvény együttesen is csak a szavazatok 49 százalékára jogosít, míg 51 százalékot az egymilliónyi - a fő tulajdonosoknál lévő - szavazatelsőbbségi részvény biztosít. Igaz ugyanakkor az is, hogy az aukción egyszerre igen nagy és koncentrált kínálat jelentkezett - a teljes korábbi közkézhányad másfélszerese -, ami természetes módon eredményezhetett a normál piaci viszonyokhoz képest nyomott árat. Ilyen esetekben a tőzsde nagy társaságai nemzetközi road show-kat szoktak tartani, ezt azonban az econet méretei miatt csak aránytalanul drágán - a korábbi részvényesek költségére - lehetett volna megvalósítani. Annyi bizonyos, hogy mától az econet valós piaci megmérettetés előtt áll, az árfolyamot már nem a kínálat hiánya, hanem a társaság kilátásai és működésének eredménye határozhatja meg. A mai kereskedési napon a tőzsde átmenetileg eltörli az árfolyamváltozás 20 százalékos korlátját, így az econetre szabadon lehet majd kereskedni. Az első kötés ára után azonban újra élni fog a 20 százalékos korlát, azt a tőzsde csak extrém áralakulás esetén oldja föl. A. A. G.