A turizmus fejlesztése jól illeszkedett az Új Széchenyi tervbe, ezért is volt fontos, hogy a költségvetési zárolások, átrendezések ne érintsék az ágazatot, kapja meg a működéséhez szükséges támogatást − állapította meg Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterjelölt a parlament sport- és turizmusbizottsága előtt. Az idegenforgalom adócsökkentési esélyeiről azt mondta: mivel a költségvetési hiánycélt tartani kell, erre minimális lehetőség van, ezzel együtt megvizsgálják a kérdést. Az oktatási bizottság előtti szereplése után pedig azzal kapcsolatban, hogy egy orosz honlap szerint Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a múlt héten Moszkvában arról tárgyalt az állami duma alelnökével, hogy a devizatartalék egy részét rubelben tartanák, jelezte: ő nem tud ilyen tárgyalásról, információi szerint pártközi egyeztetések zajlottak. Arról, hogy adott esetben a dollár helyett rubelben halmoznák fel a devizatartalékot vagy annak egy részét, és hogy ez nem jelentene-e problémát egy válsághelyzetben, úgy fogalmazott: minél több lábon áll egy ország, annál stabilabb, erősebb; ha csak egy valutára helyezik hangsúlyt, akkor hibát követnek el.