A korrupció itthon igen elterjedt, a körülmények semmiképpen sem rózsásak − állítja Biró Ferenc, az Ernst & Young (E&Y) visszaélés-kockázatkezelési üzletágának vezetője. A szakember szerint bár a régióval hasonló szinten állunk, aggasztó jelenség, hogy ellentétes irányba haladunk: amíg például a lengyeleknél és a cseheknél javuló tendenciáról beszélhetünk, addig itthon egyre rosszabb a helyzet, és mára eljutottunk odáig, hogy remélhetőleg mindenki úgy érzi, a jelenlegi status quón változtatni kell.
A szakember szerint a válság is jelentősen emelte a gazdaságban lévő korrupciós kockázatot. A tankönyv szerint korrupcióhoz ugyanis alapvetően három faktor − a motiváció, a racionalizáció, illetve a lehetőség − együttállása szükséges. A motiváció általában pénzügyi, ez pedig a gazdasági visszaeséssel együtt nőtt, míg a racionalizációt az erősítette, hogy sokan könnyedén megmagyarázták maguknak, hogy más is csinálja, többek közt a főnököm is, akkor én miért ne. Sok cégnél pedig az elbocsátások után egyszerűen nem maradt elegendő munkaerő a kontroll funkciók betöltésére, így a lehetőségek száma is megnőtt − magyarázta Biró.
Ugyanakkor azt nem lehet pontosan meghatározni, hogy mára mekkorára duzzadt a korrupció Magyarországon − mondta az üzletágvezető. Nemzetközi kutatások azt mutatják, hogy egy vállalkozás bruttó árbevételének az 5 százaléka folyik el gazdasági visszaélés következtében. "Ez számos tevékenység következménye lehet, így ebbe ugyanúgy beletartozik az, hogy Mari néni hazavisz két csavart, mint az, hogy egy szerződésnél trükközni próbálnak az alkalmazottak. Amennyiben ezt az 5 százalékot rávetítjük a magyar GDP-re, úgy látható, hogy óriási összegekről beszélünk, aminek ha csak a töredékét tudnánk megfogni, akkor már rengeteget lehetne spórolni" − hangsúlyozta Bíró.
Tradicionálisan azok a legfertőzöttebb területek, ahol közpénzekkel dolgoznak − emelte ki az Ernst & Young üzletágvezetője, aki szerint bárminek, aminek köze van ehhez, vagy az uniós pénzekhez, egyéb támogatásokhoz, ott láthatóan komolyak a problémák. Ezenkívül állandó sláger az építőipar, ami részben az állami beruházások miatt, részben pedig a körbetartozások miatt híresült el. A szakember kiemelte még a mezőgazdaságot, ahol a hézagos szabályozottság miatt a szereplők gyakran kihasználják a rendszerben lévő lehetőségeket.
Éppen a törvényi háttér az egyik legnagyobb probléma Biró Ferenc szerint, hiszen mint mondta, bár sok jogszabályunk van, azok nem elég egyértelműek, így sok kiskapu maradt az ügyeskedők számára. Éppen ezért fontosnak nevezte, hogy a jogalkalmazásban és a számonkérések esetében a jogszabályok szellemiségét is, és ne csak a betűjét akarjuk követni. A sikeres fellépéshez emellett mindenképpen szükség lenne egy hatékonyabb megelőző, illetve feltáró és szankcionáló rendszerre. Gond, hogy manapság nagyon sok állami szervezet foglalkozik a korrupcióval, így nagyon szétszórt a rendszer. Ugyanakkor az állam egyedül nem tud sikeresen fellépni a korrupció ellen, ehhez kulturális váltásra lenne szükség, amihez pedig már többek közt a civil szervezeteket és más gazdasági szereplőket is be kell vonni.
Mindez azonban nem elég, ha a cégek nem maguknál kezdik el a korrupció felszámolását − véli Biró. Véleménye szerint rendkívül fontos lenne a példamutatás, az, hogy a vezetőség megfelelő értékeket képviseljen, hiszen ez rendkívüli módon kihat a dolgozók viselkedésére is. Ennek egyik eszköze az etikai kódex, amelyben a szervezet kodifikálja értékeit. E téren az elmúlt években javulás figyelhető meg, hiszen egyre több vállalat rendelkezik hasonló "kézikönyvvel", amit a dolgozóikkal és akár üzletfeleikkel is megismertetnek. Ez is a része annak a folyamatnak, melyben a cégkultúrát és az elvárt viselkedésformát tudom kezelni − magyarázta az Ernst & Young szakértője, aki szerint minél jobban önjáróvá tudjuk tenni a vállalkozást, annál inkább minimalizálni lehet a visszaéléseket.