Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem szerencsések az alaprajzok, s a bérlői mix sem erősíti a Köki Terminál jövedelmezőségét, és a kezdetben elrontott folyamatokat nagyon nehéz visszafordítani − állítják egybehangzóan ingatlanpiaci elemzők a bevásárlóközpont mélyrepülését vizsgálva. Úgy vélik, funcionálisan sem sikerült hatékony kereskedelmi központot alkotni. Például a beruházásnál megszegték azt az aranyszabályt, amely szerint egy bevásárlóközpont legértékesebb területe a földszint, itt ez a közlekedésé.

A nyitásért sok mindent felvállalt a plázát fejlesztő R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt., ám azon nem tudott változtatni, hogy a 2008−2011 között épülő negyvenmilliárdos projekt bérbeadási időszakára a válság végig rányomta a bélyegét. A fejlesztői kommunikáció szerint a mintegy 60 ezer négyzetméter alapterületű Köki végül 80 százalék feletti telítettséggel nyitott 2011 októberében. Legnagyobb bérlői az OBI és a Tesco. A bérleti díjakról akkoriban annyit közöltek, hogy nagyjából az Árkád színvonalához hasonló, közepes szint elérésére törekedtek. A bevásárlóroham elmaradásával később azonban az a hír járta, hogy egyes bérlők már csak forgalom utáni részesedést fizetnek.

Feláldozták a földszintet a közlekedésért cserébe
Gyenge volt a bérlői mix
Itt nem jött be az átutazókra szabott koncepció

A beruházást fejlesztő és tulajdonló R-CO ellen egy beszállító kezdeményezte a felszámolást − mindössze ennyit tudtunk meg Wortmann György fel­számolóbiztostól. Az eljárás a papírok begyűjtésénél, a hitelezői igénybejelentésnél tart, így egyelőre nem tudni, mekkora tartozás adta meg a kegyelemdöfést a Kökinek. A cég képviselőit nem sikerült elérnünk, az üzemeltetésért felelős műszaki vezető a saját nevén kívül azt sem volt hajlandó elárulni, hogy jelenleg ki az R-CO ügyvezetője, illetve melyik vállalkozás üzemelteti a bevásárlóközpontot. A Köki jövője szempontjából nem elhanyagolható kérdés, hogy szakmai körök szerint az építészetileg és koncepcionálisan is elrontott épület átalakítása csak nagyon nagy ráfordítással lenne megoldható, ráadásul egy olyan időszakban, 2012−2013 táján, amikor egy jó bérlői mix létrehozása is egyenlő a lehetetlennel.