A költségvetési szervek munkatársai a következő két évben legfeljebb nettó 8,4 milliárd forintért mehetnek külföldi hivatalos utakra, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) ugyanis ilyen keretösszegben írt ki közbeszerzési eljárást az utazások megszervezésére − jelentette a Napi Gazdaság Online. Az eljáráson legfeljebb három utazásszervezőt hirdetnek ki nyertesnek, és 24 hónapra kötnek velük szerződést. A főigazgatóság az elmúlt három évben összesen nettó 8,5 milliárd forint keretösszegben kötött szerződéseket az állami utazásokra, míg most két évre tervezi a 8,4 milliárdos szerződést. A közbeszerzést a KEF bonyolítja le jutalékért, de a konkrét utazásokra a költségvetési intézmények kérnek ajánlatot az utazási irodáktól, és ezek fizetik ki azokat. A cégek a repülőjegy értékesítése mellett biztosításokat, szállást, autóbérlést, vonat-, busz- vagy hajójegyet, illetve repülőtéri transzfert intéznek a megrendelőknek. A központosított utazásszervezésnek "hagyományosan" az OTP Travel Kft. a legnagyobb nyertese, jelenleg is több milliárd forint értékű szerződés alapján segíti a köztisztviselők utazását.