Minden második ellenőrzött munkaadónál találtak valamilyen szabálytalanságot a megyei kormányhivatalok munkaügyi felügyelői − derül ki az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) első háromnegyed éves adataiból. Az ellenőrzések egyre több ágazatban − így a vendéglátásban, kereskedelemben, valamint a személy- és vagyonvédelemben − mutattak a korábbi évekhez képest növekedést a feketemunkások számában. Az első kilenc hónapban 16,5 ezer munkáltató foglalkoztatási gyakorlatát vizsgálták, az ellenőrzött 160 ezer dolgozó 44 százalékánál találtak munkaügyi jogsértéseket. A munkaadók közül bár 8239-nél találtak jogsértéseket, azonban mindössze 5486-ra szabtak ki munkaügyi bírságot, ezek összege − bár idén szűkült a szankcionálás jogszabályi lehetősége − meghaladja az egymilliárd forintot. A korábbi évekhez képest azonban jelentősen csökkent a bírságösszeg.

A munkaügyi felügyelők tavaly 25 ezer munkaadót ellenőriztek, közel kétharmaduknál találtak munkaügyi jogsértéseket, a hatóság 2010-ben 3,2 milliárd forint munkaügyi bírságot szabott ki (Napi Gazdaság, 2011. április 13.). Bejelentés nélkül mintegy 12 ezer munkavállalót foglalkoztattak idén, ez az összes főbb − és még szankcionálható − jogsértések 13 százalékát tette ki. A feketemunkások közé számítanak azok az egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazott dolgozók, akiket nem jelentettek be időben a hatóságoknak. Az OMMF szerint átrendeződött a feketefoglalkoztatás ágazati megoszlása is: az építőipar helyett már egyértelműen a személy- és vagyonvédelem számít a legfertőzöttebbnek, ráadásul ebben a szektorban a munka törvénykönyve más pontjait is előszeretettel hagyják figyelmen kívül a munkaadók.

A leggyakoribb jogsértés idén a szabadságok kiadásával, a munkaidő- és pihenőidő, a rendkívüli munkavégzés, valamint a munkabérrel, és a munkabér védelmével kapcsolatos szabályok áthágása volt, de továbbra is gyakran trükköznek a cégek a munkaidővel, amit a nyilvántartás hiányával vagy valótlan adatok rögzítésével igyekeznek leplezni.

 

Munkaügyi bírságok megoszlása (2011. I-III. negyedév)
(millió forint)
ÁgazatMunkaügyi bírság
Építőipar170,77
Feldolgozóipar108,59
Kereskedelem és vendéglátás169,849
Mezőgazdaság58,865
Nyomozási és biztonsági tevékenység231,97
Forrás: OMMF