Jelenleg 20 olyan bevallási közreműködő cég szerepel a HU-GO rendszerében, amelynek tevékenységét az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. auditálta − közölte az utdijhirek.hu. A közlemény szerint az ÁAK további 18 céggel szerződött, amelyek még nem estek át az auditálási eljáráson. A portál elemzése szerint a bevallási közreműködők között nagy a szórás. A legnagyobb árbevétellel a Secret Control GPS Kft. rendelkezik, amelynek tavaly 1,87 milliárd volt az éves nettó árbevétele és 756 millió forint adózott eredményt ért el, és van köztük olyan társaság is, amely az idén alakult. A felmérésből kiderült, hogy a cégek tevékenységében az útdíjfizetés szempontjából lényeges flottakövetési üzletágból származó bevétel eltérő arányt mutat. Példaként említi a portál a Multi Alarm céget, amely ugyan 1996 óta az objektumvédelmi piac szereplője, de a GPS-alapú flottakövetés kis szeletét jelenti a profiljának. Hét társaságnál haladja meg az alkalmazotti létszám a tíz főt és három olyan társaság van a rendszerben, amelynek mindössze egy bejelentett alkalmazottja van.