A Malév Zrt. megszűnéséhez kapcsolódó létszámleépítések miatt munkanélkülivé váló emberek tájékoztatását és gondjaik megoldását segítő, állásbörzével egybekötött információs napot szervez Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata − mondta lapunknak Ughy Attila polgármester. A Malév és a repülőtér mintegy tízezer embernek adott munkát, ebből ötezren a környező településeken élnek. A kerület egyelőre számításokat végez, hogy milyen pénzügyi hatással jár a Malév leállása. Az álláskeresőknek sokszínű palettát kínálnak, egyrészt helyi  lehetőségeket, másrészt azokat segítenék, akik esetleg cégalapításon  gondolkodnak.

A Malév összeomlásával a Budapest Airport Zrt. (BA) jövedelmezősége is jelentősen csökkent − a társaság a kerület egyik legnagyobb adófizetője. A BA eddig évi közel egymilliárd forintot fizetett a kerület kasszájába, de jelentős forgalomkieséssel kell számolniuk az egykori beszállítóknak és a kerület más vállalkozóinak is. Ughy levélben fordult Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterhez, hogy jelezze, a kerületi álláshelyek védelmében azonnali együttműködésre van szükség.