Bár Budapesten a jól sikerült 2012-es strandszezonhoz képest újabb ötszázalékos bővülést vártak, az időjárás és az árvíz miatt ez aligha jön össze. A Budapest Városüzemeltetési Központ (BVK) Zrt. által üzemeltetett hat strandfürdőnek a tavalyihoz képest 50 százalékkal kevesebb látogatója volt július közepéig. Így a terveket valószínűleg egy hosszabb, egybefüggő kánikulával sem tudja hozni a cég. Idén 100-400 forinttal emelték a strandbelépők árát, miközben kedvezményt kapnak a diákok, gyermekes családok és a nyugdíjasok, továbbá a szerdai strandváró napon is csökkentett tarifáért (akár 1300 forint) lehet fürdőzni a Paskál, a Római, a Csillaghegyi és a Pünkösdfürdői strandfürdőben. Ennek is köszönhető, hogy ezek a legnépszerűbb helyek. A Budapest Gyógyfürdői Zrt. a strandszezonra való felkészülés jegyében több mint 600 millió forintot költött fejlesztésre.

A Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. komplexumában jobb a helyzet: a tavalyihoz hasonló vendégforgalomra számítanak, amelynek fele belföldi, fele külföldi látogató. Az idei első félévben csekély elmaradás ugyan mutatkozott a vendégek számában, ami a kedvezőtlen tavaszi időjárásnak tudható be. A belépők ára a fürdőkomplexumban nem változott. Hajdúszoboszlón is a csúszdapark a legnépszerűbb, de a látogatók a mediterrán tengerpartra is szívesen ellátogatnak − mondta a Napi Gazdaságnak Kállai Zsuzsa marketingmenedzser. A vendégszám növekedésében bíznak, hiszen a Hungarospa szeptembertől három elemből álló új beruházást indít, amely 2014 júliusáig fejeződik be 1,3 milliárd forintból. A projekt keretében a többi közt felújítják a gyógyfürdő termálcsarnokát, bővítik az Aquaparkot és az Omega medencét.

 

Budapesti strandbelépők árai (forint)
FelnőttGyerek, nyugdíjas, diákCsaládi jegy (hétvége)
HétköznapHétvégeHétköznapHétvége
Dagály24002800190019007500
Palatinus26003000190021008100
Paskál20002100150016005800
Római23002600170018007000
Pünkösdfürdői17001800130014005000
Csillaghegyi18002000130015005500
Forrás: BVK Holding