Az Új Széchenyi terv keretében létrejött nyolc kockázati tőkealap befektetési tevékenységének alakulását követő Jeremie Kockázati Tőkeindexe 22,8 százalékon állt az első negyedév végén − közölte az indexet az elérhető befektetési adatok alapján összeállító Start Zrt. 2012. március 31-éig a Jeremie alapok összesen 39 befektetést valósítottak meg. A tőkebefektetések értéke 8,2 milliárd forint volt, ami a program 36 milliárdos keretösszegéhez mérten adja ki az index értékét. Az alapok 2010 második negyedévében kezdték meg befektetési tevékenységüket, a nyolc kockázati tőkealapnak 2013 végéig kell befektetnie a rendelkezésére álló tőkét. A Start adatai szerint a múlt év utolsó három hónapjában történt az összes eddigi befektetés közel negyede, ám 2012 első negyedévében ismét csökkent az alapok aktivitása.
Az érintett kockázati tőkealapok 70 százalékban az EU-s Jeremie program forrásait használják fel, az alapok kizárólag öt éven belül alakult, évi 1,5 milliárd forintos árbevétellel bíró hazai kkv-kba fektethetnek be. Kikötés az is, hogy innovatív és stat-up cégekbe irányuljon a befektetések minimum 30 százaléka.

 

Befektetések iparági megoszlása
Kereskedelem2
Gyártás4
Vagyonkezelés2
Biotechnológia6
It/szoftver11
Szolgáltatás11
Energia1
Forrás: Start Zrt.