Másodszor emlegeti Orbán Viktor miniszterelnök, milyen sajnálatos, hogy a luxustermékekre nem lehet 35 százalékos adót kivetni. Először 2011 őszén beszélt egy extrém magas áfakulcs indokoltságáról. Akkor Matolcsy György miniszterként meg is kereste az unió adóügyi biztosát, Algirdas Semetát (Napi Gazdaság, 2011. szeptember 7.). A biztos nem utasította el, de nem is támogatta az ötletet, annyit mondott: mivel az áfa közösségi szabályozásáról épp tárgyal az unió, ez a javaslat is előkerülhet − volt már a közös áfaszabályozás hajnalán luxuskulcs is, ám az 1992-ben megszűnt.

Az ügy eddig nem került elő, ami nem jelent semmit, hiszen egyrészt az uniós áfaszabályozás nem változik gyorsan, másrészt nem is kell a magasabb kulcshoz az unió. A 2011-es bejelentést ugyanis a 27 százalékosra emelt normál áfakulcs követte, amelyet akár 30 százalékra is lehet emelni jövőre. Emellett azonban − ha valóban a luxustermékek megadóztatásáról van szó − új adót is ki lehet vetni.

Ez sem számít újdonságnak. Egyáltalán nem idegen a magyar jogrendtől a fényűzési adó, volt ilyen a kiegyezést követő évtizedekben, de 1920-tól is szedték. Az első verzió inkább cseléd- és kocsitartási adó volt, a háború után viszont lényegében mindenre kivetették, amire csak lehetett − 34-fajta termék után kellett fizetni, a gyöngy, az autó, a póni és a bőrkötéses könyv mellett a pusztán díszítést szolgáló tárgyakra és selyemruházatra is kivetették.

Ha valami hasonlót tervezne a kormány, elegendő lenne nyolcszázalékos pótlólagos adót kivetni a kiválasztott termékekre, s máris kijönne a 35 százalék. Az csak technikai jellegű kérdés, hogyan kell úgy megalkotni a szabályzást, hogy az ne ütközzön a közösségi jogba. Ezzel újabb lépést is tenne a kormányzat abba az irányba, hogy a forgalmi típusú adók súlyát emelje a jövedelemadók helyett.