Eléri lehetséges maximális, kilencfős létszámát az MNB monetáris tanácsa (MT), miután a parlament gazdasági és informatikai bizottsága 20 igen, 4 nem és 4 tartózkodás mellett a harmadik MNB-alelnöki posztra alkalmasnak találta Windisch Lászlót és hasonló arányban támogatta Kandrács Csaba István MT-tagnak való jelölését. A bankrendszer, a pénzügyi közvetítő rendszer van a gazdaságért és az emberekért, nem pedig fordítva − jelentette ki Windisch a bizottsági meghallgatáson. Fontos feladatnak tekintem, hogy a pénzügyi közvetítő rendszerbe vetett bizalmat visszaszerezzem, proaktív, megelőző jellegű fogyasztóvédelmet szeretnék, valamint szándékaim szerint szorosabb felügyelet alá vonnám a bankrendszeren kívüli pénzügyi innovációkat is − fogalmazott az alelnökjelölt. Az MNB tervei szerint idén nulla körüli lesz az MNB eredménye az idei első félévi mintegy 40 milliárd forint veszteség után. Az MT tagjaként (mivel az MNB alelnökei is az tanács tagjai − a szerk.) pedig konzervatívan, óvatosan és körültekintő módon fogok eljárni − tette hozzá Windisch.

Kép: Napi Gazdaság, Földi D. Attila

A mától az MNB-be olvadó pénzügyi felügyeletért felelős új alelnök 35 éves, 2002-től a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (akkor APEH) közép-magyarországi regionális igazgatóságán töltött be különböző pozíciókat, 2009-től igazgató- és szakigazgató-helyettes volt. Majd a nemzetgazdasági tárcához került 2011 elején, ahol az adó- és vámigazgatási főosztályt vezette, idén áprilistól pedig MNB-ben a költségvetési elemzések igazgatóságot vezette.

Figyeljünk arra, hogy a fiskális és a monetáris politika összehangoltan működjön − fogalmazott a bizottság előtt Kandrács Csaba István, az MT külsőstag-jelöltje. Véleménye szerint nem mindegy, hogy az MNB mekkora veszteséget termel, továbbá a fiskális politika számára is fontos az alapkamat mértéke. Kandrács elmondása szerint a régi Pénzügyminisztériumban kezdte pályáját, később Budapesten, az V. kerületi önkormányzatnál volt pénzügyi osztályvezető, majd 2012 júliusában lett az NGM helyettes államtitkára − ezt követően 2012. november 15-től december közepéig a Magyar Államkincstár webkincstárrendszerének fejlesztéséért és a Prémium Euró Magyar Államkötvény bevezetéséért felelős miniszteri biztosként dolgozott a Nemzetgazdasági Minisztériumban, majd idén április végéig vezette a Magyar Államkincstárat elnöki pozícióban, illetve az MNB Bankműveletek igazgatója volt.

 

Az MT tagjai
Matolcsy György (elnök)
Balog Ádám (alelnök)
Gerhardt Ferenc (alelnök)
Windisch László (alelnök)
Bártfai-Mager Andrea
Cinkotai János Béla
Kandrács Csaba István
Kocziszky György
Pleschinger Gyula
Forrás: MNB