Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A mai tőkeköltségek és árak alapján nem éri meg gyakorlatilag semmilyen hagyományos erőművet építeni az Európai Unióban − mondta lapunknak Zsoldos István, a Mol-csoport vezető közgazdásza. A megújulók egy részére ez a megállapítás azért nem igaz, mert bizonyos helyek nagy támogatásokat kapnak, de csak az árak alapján ezek sem lennének rentábilisak. Zsoldos szerint jelenleg minden kapacitásból túlkínálat van az európai árampiacon, a jelenlegi becslések alapján legalább néhány éves időtávon fennáll majd ez a helyzet. Háztartások szintjén akár már 2015 környékén is megérheti Magyarországon napelemekről gondolkodni, az egyéb fosszilis egységeknél azonban nagyon függ ez a tőkeköltségektől, a tüzelőanyag-áraktól.

A paksi atomerőmű bővítése kapcsán Zsoldos szerint a két legfontosabb kérdés, hogy mennyibe kerül a technológia − ez pedig az adott cég vagy ország projektmenedzsment-képességén múlik −, a másik pedig a tőkeköltség. A szakértő úgy látja, legjobb esetben is, ha nincs csúszás és mindent az alapáron lehet beszerezni, mintegy 8 százalék alatti tőkeköltség mellett érné meg a bővítésen gondolkodni. A tőkeköltség leszorításában nagy szerepe van annak, hogy az országgal kapcsolatos kockázati prémiumok milyen mértékben csökkennek majd.

Zsoldos a 2020-as magyar meg­úju­ló­vál­lalások kapcsán elmondta, adott körülmények között akár túl is lehet teljesíteni azokat, más esetben pedig nem érdemes teljesíteni. A zöld fejlesztések eredeti gondolata szerint nem egy "beírt szám" teljesítése, hanem a széndioxid-kibocsátás csökkentése a fő cél, az ehhez szükséges időtáv pedig több évtizedre tehető − annak, hogy 2020-ra teljesül-e valami vagy sem, különösebb hatása nincs semmire − fogalmazott a szakember. Nincs végtelen mennyiségű pénz, hogy a megújulókra fordítsuk, és erős politikai akarat sincs arra, hogy egy recesszióban lévő gazdaságban erre sok pénzt fordítson az állam, ha tehát a technológia olcsóbb lesz 2018-ban és emiatt csak 2022-re teljesülnek a célok, akkor a rendelkezésre álló összegből nagyobb eredmények is elérhetők − tette hozzá Zsoldos.