A Richter már régóta kötelezettségének tekinti a megfelelően markáns hazai társadalmi szerepvállalást, ahol két területre fokuszál: az egészségügyre és az oktatásra. Az utóbbi részeként 2011-ben a vállalat egy megújult és minden eddiginél erőteljesebb programmal nyitott a középiskolák felé. Ennek keretében megalakult egy előadói csapat, mely a Richter különböző műszaki szakterületeit képviselő személyekből állt össze azzal a céllal, hogy egy előadói "roadshow" formájában népszerűsítse többek között a kémia komplex világát a középiskolákban.

Mit jelent a THE?

A cég és a középiskolák együttműködése a "THE" szervezet által valósult meg. A THE név a "Tudományos Hasznos Emberi" szavakat rejti magában, a szervezetről pedig azt kell tudni, hogy a Magyar Innovációs Szövetség és a The Hyperion Group közös kezdeményezéseként jött létre azzal a céllal, hogy a fiatalok, elsősorban a középiskolások körében népszerűsítse a műszaki és természettudományokat. A THE ezt oly módon teszi, hogy roadshow jelleggel különböző hazai középiskolákba kihelyezett előadói fórumokat szervez, ahová egy-egy alkalommal valamilyen egyetemről, kutatóintézettől vagy a kutatás-fejlesztésben érdekelt nagyvállalattól hívnak meg előadót vagy előadókat. Az előadóknak az a "dolga", hogy egyrészt felhívják a diákok figyelmét az általuk képviselt intézményre, másrészt hogy megpróbálják megnyerni őket a műszaki és természettudományos kutatás ügyének.
Az iskolák az ilyen alkalmakra tipikusan a felsőbb évfolyamos diákokat hívják össze, így az előadásokon akár néhány száz diák is jelen lehet. A program jól érzékelhető módon növeli a tudományos pályák presztízsét, a pályaválasztás előtt álló diákok számára pedig igen fontos, hogy élő közelségbe hozzák a jövőjük szempontjából kulcsfontosságú intézményeket, vállalatokat. A Richter előadói csapata 2011-től tehát elsősorban a THE program keretében tartott előadásokat, de később a richteres csapat már egyre több önálló meghívást is kapott. Ez idáig összesen nyolc középiskolát látogattak meg, hetet Budapesten, egyet Kecskeméten.

Az induláskor központi kérdésként vetődött fel, hogy az előadások milyen mértékben próbáljanak meg a Richtertől független módon beszélni a gyógyszerekről, a gyógyszerkutatásról a köztudatban uralkodó téveszmékről. Így hónapokig alakították a koncepciót és formálták az előadásokat. Aki már adott elő nagyobb, és főleg nem szakmai közönség előtt, pontosan tudja, milyen nehéz egy előadást úgy felépíteni, hogy az tényleg hatásos legyen.

Az eddig megtartott nyolc, egyenként mintegy másfél órás előadás mindegyikének más volt az atmoszférája a helytől és a diákoktól függően, és minden esetben hosszan elemezték egymás teljesítményét, valamint azt, hogyan kellene tovább javítani az előadások tartalmát és formáját. Ennek megfelelően folyamatosan változtatták a koncepciót és az előadásmódot.

A gyógyítás tudománya

Jelenlegi előadói anyaguk "A gyógyítás kémiája" címen fut. Ebben áttekintést adnak például olyan fogalmakról, hogy mi a gyógyszer, hogyan hat, mi a gyógyszeripari innováció, mi a gyógyszerkémia, mi a gyógyszerminőség, mennyire sokrétűek a gyógyszeripari tevékenységek, mit jelent a gyógyszer, mint bizalmi termék, milyen veszélyei vannak az internetes gyógyszervásárlásnak, milyen költségvonzata van a gyógyszeripari kutatás-fejlesztésnek, mi a farmakológia szerepe a gyógyszerkutatásban, mit jelent a szerkezetkutatás, mit jelent kutatónak lenni a gyógyszeriparban. Az előadásokon fontos szempont, hogy alkalmas legyen a pályaválasztás előtt álló fiataloknak a gyógyszerekre, a gyógyszeriparra, a gyógyszerkutatásra vonatkozó szemléletét markánsan formálni.
Többen kérdezték már a Richter kutatóitól, miért is vállalják fel ezt a feladatot, hiszen a napi munkán túl ez időről időre komoly erőfeszítéseket, éjszakába és a hétvégékbe nyúló felkészülést igényel.
"A válasz egyszerű. Az előadások alkalmával bebizonyosodott, hogy itt sokkal többről van szó, mint egy egyszerű prezentáció megtartásáról. A feladat átalakult küldetéssé. Hogy ennek mi az oka? Nos, egyrészt a Richter szakmaiságának, szellemiségének lényegét a középiskolák, vagyis a jövő generációja részére kreatív módon megjeleníteni − fontos és természetesen nagy felelősséggel és kihívással járó feladat. A tudat, hogy ezáltal mi is a Richter brand aktív építőivé válunk, rendkívül motiváló. Mi magunk is meglepődtünk azon, hogy bár a napi munkánkban rengeteg problémával küzdünk, amikor kiállunk a diákok és tanáraik elé, akkor mindez szertefoszlik és átveszi a helyét a büszkeség, hogy egy ilyen nagy és megbecsült cég 'követeiként' léphetünk fel" − mondták el az előadók.

Hatás az életpályára

Tisztában kell lenni azzal is, hogy a csapat egy olyan különleges és komoly tapasztalati háttérre épülő szemléletet és tudást közvetít a diákok felé, amelyet semmilyen más módon nem kaphatnának meg. Mindehhez fontos hangsúlyozni, hogy a diákok mellett a tanári kar egy része és az iskolaigazgatók is jelen szoktak lenni az előadásokon. Így tehát a Richterről, a gyógyszerkutatásról, a kémiáról, a kutatásról megformált kép őket is érinti, és ezen keresztül a többi diákhoz is eljut. Azt tapasztalják, hogy a dolog "működik"! Eddig minden alkalmat komoly sikernek könyvelhettek el mind a diákok, mind a tanárok részéről. A későbbi írásos visszajelzések egyértelműen nagyon pozitívak voltak.
Az előadásokat követően körbeveszik az alkalmi oktatókat a tanárok és a diákok, és záporoznak a kérdések. És ami talán még ennél is fontosabb: szinte minden alkalommal akad egy-egy diák, akiről később megtudják, hogy kifejezetten ennek a "prezentációnak" a hatására választott műszaki értelmiségi életpályát, vagy választotta a kémia művelését élethivatásként. Azt gondolom, ez önmagáért beszélő módon "validálja" a roadshow jelentőségét, és nem teszi kétségessé, hogy a programot a jövőben is folytatni kell.