Szolgáltatások
Gazdaság
Vállalatok
Tőzsde
Adózás
Ingatlan
Mellékletek
2006. május 25., csütörtök 8:14   NAPI Online

Használt rendőrautók eladók!

Két ütemben összesen 87 használatból kivont gépjárművét értékesít nyilvános árverésen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – tudta meg a NAPI Gazdaság.
Az első licitet ma, azaz május 25-én Vecsésen rendezik, majd a másodikat egy héttel később, június 1-jén. Információnk szerint főleg Ford, Opel, Suzuki és Volkswagen Golf típusú személyautók, valamint Lada Niva terepjárók kerülnek kalapács alá; az árverést a közbeszerzési eljáráson kiválasztott Berényi és Társa Kft. bonyolítja le.
A BRFK járműveinek életkora legalább olyan különböző, mint a velük megtett kilométer: nagy részüket az 1990-es évek közepén állították forgalomba, a legfiatalabb 2003-as. A járművek kilencven százaléka műszakilag "megviselt", a csúcstartó egy 375 ezer kilométert futott autó, míg a legkevesebb utat, 68 ezer kilométert maga mögött hagyó totálkáros. Az árveréseken egyenként lehet licitálni az autókra, a vételárat azonnal be kell fizetni, későbbi fizetésre nincs lehetőség. Az első körben csaknem félszáz gépkocsin próbálnak túladni.
A forgalomból kivont járművek egy részének értékesítését részben az teszi lehetővé, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság 2005-2007-ben összesen háromezer új szolgálati - ügyintézői, bűnügyi, közbiztonsági és közlekedésrendészeti - személyautót lízingel (NAPI Gazdaság, 2005. október 20., 9. oldal), így évente ezer új járművet kapnak a megyei és a fővárosi főkapitányságok. Ezekből a BRFK tavaly mintegy százötven új autót kapott és idén is ugyanennyivel számol.

Hozzászólok
Ezt olvasta már?
11
22
33
44
55
Napi blog

Ezért nem lesz nyugdíja

A költségvetés részeként a kormány benyújtotta a nyugdíjalap 3 éves gazdasági és 50 éves demográfiai...

Tovább terjeszkedik az állam - itt ...

Megkezdődött a nemzeti közműszolgáltatás villamosenergia-szolgáltatásának kialakítása, ezzel erősödik...

Megdöbbentő, mire ébredhet holnap reggel

Megoldást kínál a nehezen ébredő emberek gondjára egy újdonság, amely kiválthatja az ébresztőórát.

A munkavállalási esélyekre is hatással ...

A munkaerőpiacra is kihatással van a keresztnév - mondta Sik Endre a Tárki Zrt. kutatója, aki a ritka...

Öt Paksot építhetnének az oroszok

A szakértők nem tartják valószínűnek, hogy elesik a 2018-as orosz foci-vb a FIFA korrupciós botrányában...
www.Napi.hu Online Kft. Napi.hu - Független üzleti és pénzügyi portál, benne magyar és nemzetközi hírek, elemzések, tőzsdei információk. Helye: Flórián tér 1. 2. emelet, Budapest, Budapest. 1033 Telefon: +36-1-506-0930. Telefax: +36-1-506-0931. .