Hat prémiumgyártó ütközésmegelőző rendszere közül a Volvóé bizonyult a leghatékonyabbnak az ADAC tesztjén. A német autóklub idén első alkalommal hasonlította össze az egyre inkább terjedő aktív biztonsági rendszereket, amely során az Audi, a BMW, az Infiniti, a Mercedes, a Volkswagen és a Volvo megoldásai versenyeztek egymással.

A teszt során olyan, a közlekedésben előforduló szituációkat szimuláltak, mint a kis sebességgel haladó, a fékező, az éppen megálló, valamint az álló járművel való ütközés. Ezek végeredményeként a Volvo V60 bizonyult összetettben a legjobbnak, ráadásul egyedül a svéd kombi érdekelte ki a teszten a "nagyon jó" minősítést. Jó eredményt ért el a Mercedes-Benz és az Audi is, előbbi a CLS-sel, utóbbi pedig az A7-tel bizonyított a teszten, de hasonlóan teljesített a Volkswagen Passat is. Náluk valamivel gyengébben muzsikált a BMW 5-ös, valamint az Infiniti M37S, ettől függetlenül azonban az ezekben található ütközésmegelőző rendszerek is igen hasznosak tudnak lenni.

A svédek City Safety rendszere mostanra hat Volvóhoz (S60. V60, XC60, XC70, V70 és S80) alapfelszereltség. Ez ki lehet még bővíteni sávelhagyásra, illetve elalvásra figyelmeztetőt, holttér-figyelőt, valamint távolságtartó tempomattal társított ráfutásra figyelmeztető rendszerrel is, a csomag felára 590 ezer forint.


HelyezésModellÖsszpontszámÉrtékelés
1.Volvo V60 D5 AWD Geartronic1.5Nagyon jó
2.Mercedes CLS 350 CGI1.7
3.Audi A7 3.0 TFSI2.0
4.VW Passat Variant 2.0 TFSI DSG2.1
5.BMW 530d Aut.2.8Átlagos
6.Infiniti M37S Premium3.0Átlagos