2003. 02. 18. 8:45:29Ádám Viktor

Gyógyszergyártók: az egyiknek sikerül, a másiknak nem

A francia Sanofi-Synthélabo és az izraeli Teva a vártnál erőteljesebben növelte nyereségét, a német Merck negyedik negyedéves teljesítménye ugyanakkor elmaradt a piaci konszenzustól.

Bookmark and Share

Hirdetés
<

 A Sanofi-Synthélabo az elmúlt évben 27,8 százalékkal növelte nyereségét, s az idén is erős növekedésre számít. A második legnagyobb francia gyógyszergyártó tavaly - a rendkívüli tételeket és a goodwillt nem számítva - 1,758 milliárd euró profitot produkált, a részvényenkénti eredmény 28,7 százalékkal 2,42 euróra hízott. Mindez meghaladta a Reuters által megkérdezett elemzők 1,744 milliárdos, illetve 2,38 eurós prognózisát is.

A Sanofi az idén az eladások növekedési ütemének fennmaradására számít, a részvényenkénti nyereség pedig közel 20 százalékkal emelkedhet, egy dolláros euróárfolyam mellett.

A Merck KGaA a pesszimistább várakozásokhoz közelebbi üzemi nyereségről számolt be, s közölte, hogy jövőre stagnálásra számít. A negyedik legnagyobb német gyógyszergyártó az elmúlt negyedévben az egy évvel korábbinál 31 százalékkal nagyobb, 149 millió euró üzemi profitot ért el, szemben a piac által várt 154 millióval. A forgalom hajszálnyival csökkent, 1,844 milliárd euróra, az éves árbevétel 7,47 milliárd dollárt tett ki, a nyereség pedig 29,7 százalékkal 616 millióra esett.

A negyedik negyedév a Teva Pharmaceutical Industries Ltd.-nél is jól sikerült, az izraeli cég nyereségét a generikus termékek és a Copaxone nevű, a szklerózis multiplex kezelésére szolgáló készítmény sikere lendítette fel. A nyereség 79,7 millió dollárról 136,5 millióra ugrott, a részvényenkénti eredmény (EPS) pedig 29 centről 50-re emelkedett úgy, hogy 2002 decemberében "kettő az egyért" részvénycserét hajtott végre a cég.

Az elemzők átlagosan 46 centes EPS-t vártak. A gyógyszergyártó eladásai 36 százalékkal 770,2 millió dollárra bővültek, ezen belül az észak-amerikai forgalom 46 százalékkal 471 millió dollárra, az európai bevétel pedig 52 százalékkal 153 millióra nőtt. Az egész évet tekintve az árbevétel 21 százaékkal 2,52 milliárd dollárra hízott, a nettó nyereség pedig 43 százalékkal 410,3 millió dollárra emelkedett, ami részvényenként 1,52 dollárt jelent.

Hozzászólások

FórumHozzászólás a cikkhez

Hirdetés

Címoldalon

Így úszhattuk volna meg a svájcifrank-sokkot

Bloomberg (képünk illusztráció)

Kisebb kamatkülönbözettel, fix kamatozású jelzáloghitelekkel illetve azzal lett volna elkerülhető a háztartások tömeges devizahitel-felvétele, ha a monetáris hatóságok kevésbé ódzkodtak volna az árfolyam-volatilitástól.

Cikk toplista
Partnereink

Externet

MTI

Sixt

UPC

NFU

A NAPI Gazdaság Kiadó Kft. képzési programja
HEFOP-2005-3.4.1.

Hirdetés