2005. 11. 29. 8:21:39(NAPI Online)
Mire jó a bébikötvény?
Ha a mai 18 évesek valamennyi tőkével kezdhetnék a felnőtt létet, az nem oldaná meg alapvető gondjaikat, de biztosabban lépnének ki az életbe - foglalta össze tegnap a babakötvény filozófiáját Újhelyi István.
A szocialisták alelnöke hozzátette: pártja kezdeményezi, hogy a szülőkön, illetve az államon kívül az önkormányzatok is tehessenek felajánlást az újszülöttek számára. Mint ismert, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétvégén jelentette be, hogy a kormány száz lépés programja keretében bevezetik a babakötvényt, az állam minden újszülött részére 40 ezer forintot helyez el az úgynevezett Start-számlákon, melyet a gyermek 18 éves korában vehet fel. A "rajtpénz" bevezetését eredetileg az SZDSZ kezdeményezte még az előző kormányzati ciklusban, a Fidesz azonban akkor leszavazta az erre vonatkozó javaslatot.
Hasonló rendszert Esztergomban is bevezettek. Meggyes Tamás polgármester a Népszabadságnak nyilatkozva bírálta a kormány kezdeményezését, mondván, a gyermekeknek ígért állami támogatás összege nem elég sem a felnőtt életkezdéshez, sem a komolyabb tanulmányok, vagy az otthonteremtés finanszírozásához. Esztergomban egyébként az első évben félmillió forintot kap minden megszületett gyermek, és további 20 évig évi 50 ezret. Igaz, csak az veheti fel a pénzt, aki a városban marad, leérettségizik és a pénzt csakis lakásvásárlásra, vagy felsőfokú tanulmányai finanszírozására fordíthatja.
Batiz András kormányszóvivő egyébként tegnap bejelentette: megkezdődtek a szakértői tárgyalások a pénzügyi kormányzat és a bankok között. Hozzátette: a kormány úgy véli, a pénzintézetek érdekeltek a mielőbbi bevezetésben, és versenyezni fognak a jövő évi, remények szerint 95-96 ezer ügyfélért.
A Népszabadság arról ír, hogy a bakaötvénynek és az indító támogatásnak köszönhetően az állami gondozattak "dupla munícióval" léphetnek ki az életbe. A nevelőotthonok lakóinak ugyanis a felnőtt élet megkezdéséhez mintegy másfélmillió forintot biztosít az állam. Pontosabban, ennyire egészíti ki vagyonukat, ha elérik a 18. évet. Persze az indító támogatáshoz részletes pénz-felhasználási terv szükséges, ebben be kell számolni arról, hogy mondjuk lakásvásárlásra, vagy bérleti szerződésre kívánják fordítani a kívánt összeget.(Nszab, 1., 3. old., NSZ 3. old.)


