Tíz év alatt a legnagyobb acélimportőrök közé kerültek Magyarországon 2006. 06. 19. 23:59:59Tóth László Levente
Dinamikus növekedés
Tíz év alatt százmilliós forgalmát csaknem 4 milliárdosra növelte az acélimporttal foglalkozó Italinox Hungária Kft., amely az idén 1500 négyzetméteres új raktárral bővíti tárolókapacitását.
Az Italinox Hungária Kft. 1996 májusában alakult meg a milánói központú Acciai Vender Spa. cégcsoport magyarországi leányvállalataként, s az eltelt tíz év során a legjelentősebb magyarországi acélimportőrök egyike lett – tájékoztat Schréder Tünde, a kezdetben három fővel indult, ma azonban már tizenöt főt – közülük négy üzletkötő – foglalkoztató kft. ügyvezetője. A cégvezető emlékeztet arra, hogy árbevételük a nem teljes első évben 126 millió forint volt, 1997-ben azonban már 510 millió. Tavaly 3,9 milliárd forint forgalommal számoltak – a 2004-es 3,4 milliárd után –, az idén pedig 4,2-4,3 milliárd forint körüli árbevételt várnak az acélárak ötvözői felárának változásától függően. Leginkább ezektől függ a nyereség is: a cég mérleg szerinti eredménye 2004-ben még 4,43, tavaly azonban már csak mindössze 0,49 százalék volt a forgalomhoz viszonyítva. Mivel az acélárak mostanában szárnyalnak – csak 2006. január 1. óta 35 százalékkal emelkedtek eddig az idén –, előreláthatóan az Italinox eredménye is növekszik.
Az elsősorban acélkereskedelemmel foglalkozó Italinox kezdetben lemezeket, csöveket, tömöranyagokat, zártszelvényeket forgalmazott, később nyitottak az egyéb speciális termékek, például a tükörpolírozott acéllemezek, illetve bevonatos acéllemezek és tekercsek felé. Főbb termékei a hidegen és melegen hengerelt korrózióálló acéllemezek, acéltekercsek, zártszelvények, varratos acélcsövek, rúdanyagok, armatúrák, búvónyílászárók, tartályfenekek, de forgalmaznak huzalokat, hálókat, idomokat, kötőelemeket, tárcsákat, mosogatómedencéket, sodronyokat, láncokat, csúszásgátló lépcsőket is, nem beszélve a hegesztőelektródákról, pácolóanyagokról, csiszolókorongokról és csiszoló segédanyagokról. A korrózióálló acéltermékek fő felhasználási területe az építőipar, élelmiszeripar, vegyipar, gyógyszeripar, gépgyártás, tartálygyártás, csővezetékek építése, hajóépítés, közlekedés, atomipar. Az Italinox az első évben körülbelül kétszáz vevővel állt üzleti kapcsolatban, három év eltelte után azonban üzleti partnereik száma már 2500 volt – első vevőik addigra rendszeres vásárlóikká váltak –, ma pedig már mintegy kilencezer üzletfelük van. Vásárlóik között a nagy cégek mellett kisebb vállalkozások is találhatók, csak a legnagyobbak közül néhányat említve partnerük például a Sanmina-SCI Magyarország Kft., a Massive Kft., az Ilinox Kft., az Inter-Trade Zrt., az Akvi-Patent Zrt., az Ikarus Egyedi Gépgyár, a Videoton Informatika.
Az acélpiacon nem utolsó szempont a gyors reagálás, ma például a raktáron lévő termékeket nagyobb megrendelés esetén 24 óra alatt kiszállítja az Italinox, de külföldről – leginkább Olaszországból – sem sokkal több idő beszerezni a kész árut, más kérdés, ha valamit le kell gyártatni. Mindenesetre bérelt raktáruk helyett kézenfekvő volt egy olyan saját raktár létrehozása Magyarországon, ahol egy fedél alatt mindenfajta rozsdamentes acélterméket meg lehet vásárolni. A Budapest XVIII. kerületében korábban bérelt raktárral működő társaságnak persze egy idő után az értékesített volumen növekedése miatt is saját raktárat kellett létesítenie. A 2000 óta rendelkezésre álló, saját tulajdonú, 2300 négyzetméteres pestszentlőrinci csarnokból tavaly már 5600 tonnányi acélterméket értékesítettek Magyarországon, szemben a 2003-as 4200, illetve a 2004-es 4830 tonnával. Ez csak az elmúlt két évet tekintve 16 százalékos bővülés. Ezzel a teljesítménnyel az Italinox a legjelentősebb acélimportőrök között van. Mivel a társaság jelenlegi raktárát is kinőtte, az idén építenek még egy csarnokot, 1500 négyzetméteren. A beruházás körülbelül 300 millió forintba kerül, ezt önerőből finanszírozzák. Raktárkészletük jelenleg 1500 tonna.
A cég célja a további növekedés a magyar piacon, s mivel a konkurenciaharc elsősorban az árakban tükröződik – néhány vevő képes akár egy-két forintért is beszállítót váltani –, az Italinox igyekszik nem listaárakkal dolgozni, hanem mindenkivel kialakítani azt az árszintet, amely kölcsönösen elfogadható. A legfontosabb tényező a rugalmasság, az egyedi üzleti ajánlatok mellett pedig nem utolsó szempontnak tartja az ügyvezető az udvariasságot és a partnerek iránti figyelmet is. Utóbbi például abban is megnyilvánul, hogy mindenkit „kiszolgálnak”, azaz akár a legkisebb mennyiségben is értékesítenek.
Az Italinox esetében a nyitottság, a precizitás és a megbízhatóság mellett az értékesítés további bővülésének záloga a cégcsoporti háttér. Az 1976-ban alakult Acciai Vender Spa. vállalatcsoport tevékenysége az egész világra kiterjed, csaknem száz országba exportálnak korrózióálló acéltermékeket. A csoportnak ma Európa szinte minden országában leányvállalata működik, a magyarországi mellett például Németországban, Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Romániában és Törökországban. Ezen vállalatok közül három szervizközpontként tevékenykedik, ezek végzik a hidegen és melegen hengerelt acéltekercsek méretre vágását, felületi kiképzését, polírozását, szálcsiszolását. A többi társaság a korrózióálló acélok forgalmazásával foglalkozik, ezek közül több működik Italinox néven a kelet-európai régióban.
ITALINOX HUNGÁRIA Kft.
1184 Budapest, Lakatos út 42/a.
Tel.: (1) 297-1050-től 297-1059-ig
(1) 291-6239, (1) 290-1796
Fax: (1) 290-5067
E-mail: italinox@italinox.hu



