2009. 02. 12. 14:25:01(NAPI Online)
VÉSZ a Parlament előtt
A Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége sajtótájékoztató jellegű demonstrációt tartott csütörtökön a Parlament előtt.
A ki nem fizetett követelések állami faktorálását, valamint ez ezen számlák után befizetett adók visszatérítését követelte egyebek mellett a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) mai demonstrációján - írta az MTI.
A VÉSZ célja, hogy az építőiparban kialakult lánctartozások miatt nehéz helyzetbe került kis- és középvállalkozóknak segítsen, illetve az újabb tartozáshullám kialakulásának megelőzésére javaslatokat tegyen a politikai szférának. A szövetség - amely korábban a bontási akcióival hívta fel a figyelmet a nem fizető építőipari fővállalkozókra - csütörtökön is ismertette célkitűzését, hogy az állam vásárolja meg a bajba került építőipari cégek ki nem fizetett számláit, illetve engedélyezze a követeléseik illetékmentes peresíthetőségét.
A VÉSZ többször hangoztatott követelése az is, hogy törvény kötelezze a fővállalkozót az alvállalkozója 15 napon belüli kifizetésére, illetve hogy csak a munkabér közterheit is tartalmazó díjért lehessen elvállalni a munkákat. A jog pedig ne védje az alvállalkozóit cserben hagyó fővállalkozókat - idézte a sajtótájékoztatón elhangzottakat az MTI.





