Két év alatt 500-600 milliárdot faragna Bajnai 2009. 04. 03. 8:40:00Papp Zsolt
Mindenki érintett lesz a megszorításokban
Valószínűleg rohamtempóban kezd törvénymódosításba az új kormány, legalábbis Bajnai Gordon politikai nyilatkozata szerint már az idén életbe léphet egy sor olyan kiadáscsökkentést célzó intézkedés, amit mihamarabb el kell fogadtatni az országgyűléssel. Az idén 220, jövőre 320 milliárd forint lehet a kiadáscsökkentés.
A Napi Gazdaság cikke
A miniszterelnök-jelölt nyilvánosságra került, a válságkezelési program részének tekinthető kiadáscsökkentő tervei között az állami szféra, a nyugdíjrendszer és a szociális rendszer kiadásainak lefaragása mellett a közösségi közlekedést, a közmédiát és az agráriumot érintő támogatások csökkentése is szerepel. A program másik lába, vagyis az adóátalakítás csak az új kormány felállása után kerül előtérbe, ez még pár hétig biztosan eltart.
A csomag idén 220, jövőre pedig mintegy 320 milliárd forint kiadáscsökkenést hozna - derül ki a Napi számításaiból - a Gyurcsány-kormány mintegy 200 milliárdos csomagjával szemben. Ezen belül a közszféra bérkifizetését két évre befagyasztaná az új kormány, emellett idén a második félévben felülvizsgálnák a keresetkiegészítéseket.
A közszféra bérstopja nem jár kiadáscsökkenéssel, de fontos eredmény, hogy a korábbi évek emelési automatizmusa megszűnne. Igaz, közigazgatási szakértők szerint nem járható út a személyenkénti jövedelem fixálása, ezzel szemben az intézményi bértömegek befagyasztása megvalósítható - ez ugyanazt az eredményt hozná. Hasonló a helyzet a 13. havi fizetés megszüntetésével, hisz azt már idén sem kapják meg a közalkalmazottak. A program részeként az önkormányzatok támogatását is kurtítaná Bajnai, bár az egyelőre nem ismert, honnan faragna. A támogatások évközi elvonása problémás: az idén a költségvetés 1289 milliárdot ad át a településeknek, ennek ötszázalékos csökkentése már hatalmas tett lenne 2009-ben, ismerve a települések gazdálkodási problémáit.
A nyugdíjrendszer a már megismert forgatókönyv szerint változna, vagyis a 65 éves korhatárt az alkotmányosan lehetséges legkorábbi időben el kellene érni, jövőre megszűnne a 13. havi nyugdíj, helyette a hiánycél függvényében meghatározott, kötött nyugdíjpótlékot lehetne bevezetni. A nyugdíjintézkedéseknél érdemi megtakarítást a 13. havi nyugdíj megszüntetése hozhat, erre az idén 165 milliárdot költ a nyugdíjbiztosító. Az idei nyugdíjkorrekciós program jövő évre tolása pedig rontja a 2010-es költségvetés pozícióit.
Azonnali, és igen kemény intézkedések várhatók a szociális rendszer átalakításában. Itt a leendő miniszterelnök szerint egyrészt azt az állapotot kell megszüntetni, hogy a működtetett, átláthatatlan és visszaélésre lehetőséget adó rendszerek távol tartják az embereket a munkaerőpiactól, másrészt olyan szociális hálót kell működtetni, amit finanszírozni is tud az ország. Ennek tükrében a korábban megismerteknek megfelelően megszűnne a szocpol és félszocpol, az idén csökkenne, jövőre megszűnne a gáz- és távhőár-kompenzáció, a gyed és gyes időtartama pedig összesen két évre csökkenne - utóbbi alkotmányossági megfontolások miatt csak 2010 áprilisától léphet életbe legkorábban.
A családi pótlék összegének befagyasztása mellett új elem, hogy az csak a gyerek húszéves koráig járna. Szintén új a táppénz általános mértékének hatvan százalékra csökkentése a mostani hetvenről. Bajnai tervezi a lakáshitelek kamattámogatásának felfüggesztését is már az idén - a lakástámogatások 205 milliárdos kiadási keretének jelentős részét a kamattámogatások teszik ki a büdzsében. A gáz- és távhőár-támogatásra évi 90 milliárdot költ a büdzsé, vagyis fél évre elvileg 45 milliárd forint kiadás jut, míg a közlekedési támogatások idei 200 milliárd forintos faragására ebben az évben már nem lesz lehetőség, erre leghamarabb jövőre kerülhet sor.
Menetrend
Bajnai Gordon tegnap egy utolsó konzultáción vett részt a szocialista frakciónál, ám azt előre jelezte: már csak stiláris finomhangolásra nyitott, a keserű pirulához nem hajlandó hozzányúlni - a szocialista frakció vezetése vállalta, hogy holnap délig összegyűjti a szükséges aláírásokat. Bajnai Gordon csak akkor megy el a kongresszusra, ha a parlamenti többséget - az SZDSZ-szavazatokkal együtt - biztosító aláírás megvan. Az SZDSZ csak hétfőn írja alá a papírt (tehát a kongresszus után), de az ügyvivő testület vállalta, hogy már ma aláírja az egyeztetett szöveget.





