2009. 07. 27. 7:53:08(NAPI)
Ügyvéddel is bukhat az adózó
A vagyonosodási vizsgálatok során egyre több ellenőrzés alá vont magánszemély fordul ilyen vizsgálatokra szakosodott képviselőkhöz, akik az adott igazgatóságokon folyó ellenőrzések 80-90 százalékában képviselik az ügyfeleket - derül ki az APEH évkönyvéből.
Ez igen jelentős ügyszámot jelent, hiszen tavaly 6061 vagyongyarapodási vizsgálatot folytatott le a hatóság, és várhatóan az idén is hasonló darabszámot fog produkálni, legalábbis az év elején Szikora János, az APEH elnöke még erről beszélt.
Kérdés persze, van-e az országban annyi adójogban jártas ügyvéd, akik hatékonyan képviselni tudják az ügyfeleket a hatóság előtt. Ez legalábbis kérdéses Kocsis Zoltán, a Dr. Vilmányi ügyvédi iroda közgazdásza szerint. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon sok elemi hibát követnek azok az ügyvédek, akik leginkább egy jó üzletnek tartják a vagyonvizsgálatokat és komoly, a területen szerzett szakmai múlt nélkül vállalnak képviseletet.
Nagyon sok esetben fordul elő, hogy az ügyvédek nem tartják be a jogorvoslati eljárásrendet, inkább bírósághoz fordulnak, semmint a szakmai fórumokat járnák végig. Tipikusnak is mondható, hogy a másodfokú határozat kézhezvétele után egyből a bíróságra mennek, pedig lehetőség nyílik arra is, hogy az APEH elnökéhez forduljanak vagy felügyeleti vizsgálatot kérjenek.
Sokkal jobb megoldás végigjárni ezeket a lépcsőket is - mondta Kocsis Zoltán -, hiszen az ügyfél számára ezzel teremtjük meg annak a lehetőségét, hogy a jogorvoslati lehetőségek teljes eszköztárával élhessen, ráadásul nem példa nélküli, hogy ezekkel a közbülső eszközökkel sikerrel járnak az adózók, akik ráadásul a bírósági eljárás költségét is megspórolhatják. Ha az eljárási rendet nem tartja be az adózó, akkor adott esetben egy elveszített per után már hiába is fordulna akár az APEH elnökéhez, akár a Pénzügyminisztériumhoz.
Ezek a hibák utólag már nagyon sokba is kerülhetnek. Egy vizsgálat során például százmillió forint adóhiányból 70 millió forint számítási hibák miatt keletkezett, amit az ügyvéd egyszerűen nem vett észre, mert járatlan volt az ilyen ügyekben. Az eljárási rendet be nem tartva rögtön a bírósághoz fordult, a pert pedig elvesztette. Utólag azonban az adóhatóság elnöke már nem hozott az ítélettel ellentétes döntést, vagyis az adózó emiatt jóval nagyobb büntetést kapott, mint amennyit "megérdemelt" volna.
A vagyonosodási vizsgálatok során egyre többen veszik igénybe szakosodott jogi képviselők segítségét. Sok esetben ugyanakkor adójogban tájékozatlan ügyvédek is belevágnak ebbe az üzletbe, jelentős kárt okozva az adózóknak.
Hatezer vizsgálat várható az idén
A tervek szerint az idén a tavalyihoz hasonlóan hozzávetőleg hatezer vagyonosodási vizsgálatot folytat le az adóhatóság. Ezzel együtt a revizori napok száma a tavalyihoz képest jelentősen megnő, a teljes ráfordítás arányában 10,7 százalékról 13,3 százalékra. Ebből következően egy-egy vizsgálat jóval tovább tart majd és kiterjedtebb is lehet.




