2009. 08. 18. 8:25:13Körtési Zsolt
Külföldön főzik a magyar pálinkát
Óvatos szakértői becslések szerint évente immár több tízezer liternyi pálinka illegálisan kerül vissza a hazai piacra, miközben szinte az ország minden pontján évek óta folyamatosan csökken a legális főzdék száma.
Nem véletlen, hogy - különösen a nyugati határ menti régiókban - virágzik a pálinkabiznisz, hiszen míg itthon jövedéki adót, az illegális főzésért pedig tetemes büntetést kell fizetni, addig például Ausztriában és Németországban, saját használatra, adózás nélkül is szabad főzni. Szlovéniában szintén jóval liberálisabb a szabályozás.
A lefőzött szesz ugyan adóköteles, ám a közteher mértéke csekély, ráadásul ott minden korlátozás nélkül, már pár száz euróért lehet főzőberendezéseket is vásárolni. Mindemellett évek óta lökést ad a pálinkaüzletnek, hogy az idehaza megtermelt gyümölcsök felvásárlási ára nem tart lépést a termelési költségekkel, ráadásul az idén a csapadékos időjárás miatt a meggy, az eper, sőt a málna jelentős része is csak légyümölcsként volt értékesíthető.
A Szentgotthárd környékén gyümölcstermeléssel foglalkozó Kurucz Tamás szerint a szomszédos országokban is romló gazdasági helyzet, illetve a növekvő munkanélküliség szintén segíti az illegális kereskedelmet. Könnyű megfelelő külföldi partnert találni, s immár arra is van példa, hogy az átránduló magyarok burgenlandi telephelyen főzik a pálinkát, ami aztán üvegenként kerül vissza az országba.
Egy neve elhallgatását kérő, Sopron környéki termelő szerint a cefrének való gyümölcs egy része autóutánfutókon hagyja el az országot, aztán demizsonban jön haza, nemritkán szlovákiai kerülővel, mert az utóbbi időben már a vámosok is nagyon figyelnek. A barack, a körte és az alma már az ország keleti feléből is áramlik a nyugati végekre, ahonnan legálisan, légyümölcsként utazik tovább nyugatra, de nem mindig szabályos papírokkal tér vissza.
A hatóságok szerint az ellenőrzést nehezíti, hogy nagyon sok, naponta ingázó munkavállaló szeszfutárként is működik, sőt immár erre szakosodott szállítók is vannak, akik a legkülönbözőbb trükkökkel, például a megnagyobbított ablakmosótartályban csempészi vissza a kisüstit, amely azután nem csak a bögrecsárdákban, hanem a legális vendéglátóhelyeken is felbukkan.
Ugyan idén nyáron mind a látogatószám, mind a forgalom érezhetően csökkent a budapesti szórakozóhelyeken, a pálinkaértékesítés pozitív eredményt tud felmutatni - mondta el a Napinak Maros Róbert, a Rézangyal Pálinkaház tulajdonosa. A fogyasztás visszaesése ezt az alkoholfajtát az átlagnál kevésbé érinti, mert a fiatalok körében továbbra is a pálinka az egyik legkedveltebb szeszes ital, ráadásul segíti a termékkört a fogyasztási trendek átrendeződése is. A Rézangyal 14-féle saját terméken túl más főzdéknek is értékesítési partnere, így standjain azok 40-100- fajta pálinkáját is árulja. A cég jellegzetes, fából készült standjai a legnagyobb szórakozóhelyek szinte mindegyikén megtalálhatók, emellett a cég az összes jelentős nyári fesztiválon is jelen van. A fővárosi szórakozóhelyeken lévő pultokat nem a cég üzemelteti, nagykereskedőként és márkatulajdonosként csupán az italokat, a faházat és a brandet szolgáltatják, itt a Rézangyal célja elsősorban a márkaépítés. Ezen a nyáron a budapesti szórakozóhelyek átlagosnak mondható forgalmat generálnak, ezek közül kiemelkedik a Gödör Klub: mivel a fővárosi éjszakai élet javarészt itt koncentrálódik, a hely magasan az átlagon felül teljesít.






