2009. 10. 03. 15:57:00(NAPI)

Jó idő, hosszú szüret

Szeptember végéig a szőlőtermés mintegy 60 százalékát takarították be a gazdák, így az idei szüret akár október végéig is tarthat - tájékoztatta Horváth Csaba az MTI-t. Mint a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára korábban lapunknak is elmondta, az idei évjárat kiválónak ígérkezik. Ugyanakkor 2009-ben az átlagnál 10 százalékkal kevesebb lehet a termés, ami 500-550 ezer tonna szőlőt, illetve 3 millió hektoliter körüli bort jelent.

Bookmark and Share

 A készletek csökkentése érdekében mintegy százezer hektoliter idei bor lepárlását tervezi engedélyezni az FVM. Ha ezt a keretet nem merítik ki a gazdálkodók, akkor esetleg korábbi évjáratokból is lehet igazolt eredetű bort lepárolni. A tervek közt szerepel az is, hogy 500 hektoliter mennyiség alatt a bort előállítók első négy tételének minősítése ingyenes lesz - ezzel is elősegítve a minőség garantálását.

A főtitkár a nagy nevű Vincze Pincészet borhamisítás miatti 30 napos bezáratásával kapcsolatban annyit mondott: a HNT nem kíván "szerecsent mosdatni", mert a jogsértés az jogsértés, de hivatalosan állást foglalni sem akar. Az ügy részleteit nem ismerik, abban azonban bizonyosak, hogy a glicerinezett bor nem jelentett semmiféle veszélyt azok számára, akik ittak belőle.

Címoldalon

Beindultak a magyar kamionosok

Fotó: MTI / Győri Károly

Felpörögtek a nyergesvontató-eladások az év első nyolc hónapjában, a külföldi munkáknak, illetve a sokat futott járművek tovább már nem halogatható cseréjének köszönhetően.

Cikk toplista
Partnereink

Externet

MTI

Sixt

UPC

NFU

A NAPI Gazdaság Kiadó Kft. képzési programja
HEFOP-2005-3.4.1.

Hirdetés