2010. 02. 01. 16:11:28(NAPI)
A Danubius-vezér a NeoFM-nél folytatja
A Slágertől a programigazgató, a Danubiustól a kereskedelmi igazgató érkezik.
Új pozíciót hozott létre az Est Media Group (EMG) portfóliójának kereskedelmi igazgatói feladataira - e posztot február 1-től a Danubius Rádió volt vezetője, Földes Ádám tölti be. Földes a teljes portfólió kereskedelmi tevékenységét irányítja majd, így hozzá tartozik többek között a NeoFM, a radiocafé 98.6, a Facebook, a TimeOut, a Pesti Est és az Est Lapok is.
A szakember pályafutását a Roxy Rádióban kezdte sales területen, ahonnan az induló Sláger Rádióba távozott, ahol kezdetben értékesítőként, majd távozása előtt már kereskedelmi igazgatóként tevékenykedett. Ezt a Sláger amerikai tulajdonosa, az Emmis International érdekeltségébe tartozó bolgár Star FM vezérigazgatói széke követte. Innen került 2008 decemberében a Danubius Rádió élére.
A kiadott közlemény szerint az EMG más területeken is törekszik az erőforrások centralizálására , így a marketing-és promóciós területekért megbízott igazgatóként Dévényi Balázs, a Dynamo Budapest ügyvezetője felel, míg a média- és kutatási feladatok a Berg Mediához kerültek.
A programért Hegyi György főszerkesztő és a korábban Sláger Rádiós Sivák Péter programigazgató felel. Hegyi György a csatorna általános tartalmi irányítását látja el, ő felel a stratégiai irányvonal meghatározásáért és működtetéséért, Sivák pedig a napi operatív tartalmi feladatokat irányítja, és felel a promóciók és egyéb on-air megjelenések kivitelezéséért.
A kommunikációs tevékenységben részt vesz, és felel a NeoFM pr-tevékenyégért Kende-Hofherr Krisztina, a Herberson Consulting tulajdonosa, és kollégája Forgács Bea, aki a csatorna sajtóreferenseként tevékenykedik.
A NeoFM-et üzemeltető FM1 Zrt. vezérigazgatója a rádió indulása óta Kádár Tamás, aki ezen tevékenysége mellett továbbra is ellátja az EMG ügyvezető igazgatói feladatait.





