2010. 02. 08. 18:26:29(NAPI)

A bányatársaságok húzták Európát

Mintegy 1 százalékos pluszt hoztak össze főbb európai börzék a hét első napján.

Bookmark and Share

 Pozitívan kezdték a hetet az európai tőzsdék, miután a Görögországgal, Portugáliával és Spanyolországgal kapcsolatos aggodalmak enyhülni látszottak. Ennek oka, hogy a hétvégi kanadai G7-találkozón az európai vezetők hangsúlyozták, szigorúan szemmel tartják a görög helyzetet. A nap végére a londoni FTSE-100 0,7 százalékkal, a frankfurti DAX-30 1 százalékkal, a párizsi CAC-40 1,3 százalékkal tudott emelkedni. A növekedést segítették a pluszba forduló amerikai indexek is.

A legnagyobb növekedést a bányaipari szektor részvényei mutatták,miután több jó gyorsjelentés is napvilágot látott a szektorban. A Randgold Resources 6,4 százalékkal fejelte meg pénteki záró értékét Londonban, miután negyedéves profitját sikerült több mint megháromszorozni. A szén- és rézbányászattal foglalkozó Xstrata papírjai 3,6 százalékkal emelkedtek, miután a cég bejelentette, a szektorban tapasztalható pozitív kilátások miatt folytatja az osztalékfizetést. A szintén bányászattal foglalkozó BHP Billiton és a Rio Tinto részvényei is emelkedtek.

Valós idejű kereskedés a világ áru- és értéktőzsdéin - Napi Trader
Real-time árfolyamok

Címoldalon

Kitört a bankháború Romániában

MTI/Haáz Sándor

Akár a tízezres nagyságrendet is elérheti azon elégedetlen banki ügyfelek száma, akik jogi úton támadják a pénzintézeteket Romániában. A Volksbankot több ezren perlik, miközöben az OTP Bank Romaniához havi pár száz panasz érkezik.

Cikk toplista
Partnereink

Externet

MTI

Sixt

UPC

NFU

A NAPI Gazdaság Kiadó Kft. képzési programja
HEFOP-2005-3.4.1.

Hirdetés