2010. 06. 21. 23:00:00(NAPI)

Hat magyar vállalkozás került a legjobbak közé

Bookmark and Share

 Jól szerepeltek a magyar kis- és középvállalkozások (kkv-k) a Europe Unlimited által szervezett, az év legjobb innovatív vállalkozása címért kiírt European Venture Contest budapesti fordulóján. A tavalyi elődöntő után Budapest idén egy úgynevezett Venture Forumnak adott helyet június 7-én. Az eseményen 44 vállalat (ebből 25 magyar) vett részt. A vállalkozások legnagyobb része az információtechnológiai területről érkezett; rajtuk kívül még tiszta technológiákkal, illetve élettudományokkal foglalkozó cégek mutatták be legújabb projektjeiket a kockázatitőke-szakértőkből álló nemzetközi zsűrinek.

Összesen hat magyarországi kkv került be a legjobb tíz közé. Ezek a városi közlekedésre optimalizált hibrid autót fejlesztő Antro Group, a genomok szekventálásához egy újfajta szoftvert kidolgozó, már a tavalyi versenyen is igen eredményesen szereplő Chemistry Logic Kft., az AIDS elleni védekezéshez nanotechnológiás módszereket kereső Genetic Immunity Kft., a biztonsági videofelvételek analizálására képes szoftvert készítő Intellio Kft., a gyógyszerkutatásokat segítő újfajta módszereket kínáló Solvo Biotechnology Zrt. és a kamerára épülő, gyökeresen újfajta oktatási demonstrációs szoftverekben gondolkodó WebCam Laboratory. Rajtuk kívül a zsűri még négy magyar vállalkozást választott ki arra, hogy részt vehessen a düsseldorfi fordulón: az internetes utazásszervezésre újfajta megoldásokat kínáló Joobili Kft.-t, az üzleti folyamatok automatizációján dolgozó Chronos Systemst, a gyógyszerkutatásokkal foglalkozó Vichem Chemie Kft.-t és a víztisztításból visszamaradt salak hasznosítását lehetővé tevő módszert kidolgozó Compat-Licencia Kft.-t. Versenyen kívül egy úgynevezett Venture Academy nevű képzést is szerveztek, ennek keretében a jelentkezők cégre szabott tanácsadást kaptak.

A versenyt több európai helyszínen, többek között Londonban, Bécsben, Pamplonában és Koppenhágában is megrendezik. A továbbjutó cégek decemberben Düsseldorfban vívnak meg egymással, onnan 25 döntős jut tovább, majd Barcelonában választják ki 2010 legjobb innovatív vállalkozását. A verseny fődíja 90 ezer euró.


Az idei fordulót a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) támogatta, a magyar cégek kiválasztását pedig az ITD Hungary koordinálta. Kilián Csaba, az ITD vezére szerint a válság alatt különösen fontos, hogy a hazai vállalkozások számára még több szakmai támogatást biztosítsanak fennmaradási és fejlesztési célokra. Ilyen az ITD Hungary Magyarországi befektetési projektek (Hungarian Investment Projects) névre keresztelt programja is, amelynek keretein belül az ügynökség tőkehiányos, ám fejlődőképes vállalatokat ajánl ki potenciális befektetők számára.

Hozzászólások

FórumHozzászólás a cikkhez

Címoldalon

Beindultak a magyar kamionosok

Fotó: MTI / Győri Károly

Felpörögtek a nyergesvontató-eladások az év első nyolc hónapjában, a külföldi munkáknak, illetve a sokat futott járművek tovább már nem halogatható cseréjének köszönhetően.

Cikk toplista
Partnereink

Externet

MTI

Sixt

UPC

NFU

A NAPI Gazdaság Kiadó Kft. képzési programja
HEFOP-2005-3.4.1.

Hirdetés