2010. 03. 11. 22:16:00(NAPI)

Bankok vezették a fordulatot

Az egyesült államokbeli tőzsdék a kezdeti gyengélkedés után emelkedésbe váltottak, és végül erősödéssel zártak csütörtökön; a bankszektor vezette a fordulatot, elsősorban a Citigroup-vezér szavai keltettek bizakodást a befektetőkben.

Bookmark and Share

A Wall Street-i indexek meglehetősen szűk sávban mozogtak csütörtökön, és végül a Dow Jones IA, a Nasdaq és az S&P 500 mutatója is egyaránt 0,4 százalékkal előző délutáni szintje fölött zárt.

Pedig a nap elején még inkább az eladási opciót választották a befektetők, amit több hír is indokolt. A vártnál nagyobb februári kínai inflációt mutató adatok (2,4 helyett 2,7 százalékos fogyasztói árindex növekedés) aggályokat kelthettek a kínai és a globális fellendülés kilátásaival kapcsolatban, amit azok az ugyancsak kínai adatok is aláhúzni látszottak, miszerint az ázsiai országban februárban lassult a hitelkihelyezés bővülési üteme.

A magasabb infláció kamatemelésre kényszerítheti Kínát, ami viszont visszafoghatja a gazdasági növekedést - kommentálta a jelentést a marketwatch.com számára a Deutsche Bank vezető elemzője. Mindez pedig a globális fellendülést is gátolhatja, megcsappantva például a nyersanyagok iránti keresletet - az ettől való félelmek hatására az árupiacok kezdetben gyengültek, így az olaj és arany jegyzése is lejjebb került. Később azonban mindkettő drágulásnak indult, és végül minimális emelkedéssel zártak.

A nyitás előtt nem sokkal ismertetett számok viszont bátorítást adhattak a befektetőknek, miután meglepetésre az USA külkereskedelmi hiányának csökkenését jelezték. Ugyanekkor azonban egy munkaerőpiaci adat is napvilágra került az Államokban, amely azt mutatta, a munkanélküli ellátásért első alkalommal folyamodó amerikaiak száma a múlt héten a vártnál valamivel kisebb mértékben csökkent, míg az összes igénylés száma a megelőző heti adatok szerint kellemetlen meglepetésre emelkedett a várt stagnálás helyett.

A szektorok között a pénzintézeti papírokat lehet kiemelni, amelyeknek árfolyamai a javuló kilátásokról beszámoló Citigroup-vezér támogatásával indultak emelkedésnek. Vikram Pandit egyebek mellett a javulás korai jeleiről beszélt befektetőknek egy konferencián. A Citi-papír 5 százalék körül drágult, de az egész szektort maga után húzta.

Az energiaszektorban a BP keltett izgalmakat, miután a brit olajtársaság közölte, hajlandó akár 7 milliárd dollárt is kifizetni a Devon Energy kutatási jogaiért a Mexikói-öbölben, a Kaszpi-tengeren, valamint Brazíliában.

Valós idejű kereskedés a világ áru- és értéktőzsdéin - Napi Trader
Real-time árfolyamok

Hozzászólások

FórumHozzászólás a cikkhez

Címoldalon

Beindultak a magyar kamionosok

Fotó: MTI / Győri Károly

Felpörögtek a nyergesvontató-eladások az év első nyolc hónapjában, a külföldi munkáknak, illetve a sokat futott járművek tovább már nem halogatható cseréjének köszönhetően.

Cikk toplista
Partnereink

Externet

MTI

Sixt

UPC

NFU

A NAPI Gazdaság Kiadó Kft. képzési programja
HEFOP-2005-3.4.1.

Hirdetés