2010. 02. 09. 22:17:00(NAPI)
Európai remények fűtötték a rallyt
Az amerikai tőzsdeindexek jóval előző napi záróértékeik fölött fejezték be a keddi kereskedési napot, a Dow ismét 10 ezer pont fölé került; elsősorban az Európával kapcsolatos aggályok enyhülés segítette a rallyt.
Masszív erősödéssel zártak a Wall Street-i indexek kedden: a Dow 1,5 százalékkal, 150 ponttal ismét átlendült a 10 000 pontos határon; a Nasdaq 1,2 százalékkal 2151, az S&P 500 mutatója pedig 1,3 százalékkal 1071 pontig erősített.
A részvények iránti étvágynak ezúttal jót tettek a Görögországgal kapcsolatos hírek, amelyek egyre inkább az Európai Unió pénzügyi segítségét valószínűsítik. A Fitch friss anyaga szerint egyébként a piacok alaposan túlreagálták a görög-probléma hatásait.
Az értesülések szerint az eurózóna tagjai elvi megállapodásra jutottak Görögország kisegítéséről; a döntot szót azonban az ügyben valószínűleg a csütörtöki EU-csúcson mondják ki.
A bizakodást jelzi, hogy a piacok kedvező jelnek veszik, hogy Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke megszakítja ausztráliai hivatalos útját, hogy részt vehessen a csütörtöki rendkívüli EU-csúcson, amelynek középpontjában a görögországi adósságprobléma megoldása áll. A lépés az elemzők szerint növeli az esélyét egy uniós pénzügyi mentőcsomag összeállításának.
Ráadásul a Financial Times németországi száma szerint az eurózóna vezető gazdasága külön mentőcsomagon dolgozik Görögország számára. Ezzel együtt a befektetők vélhetőleg nem dobhatják sutba a görög sztorit, nemcsak Portugália és Spanyolország, de más, hasonló tünteket produkáló gazdaságok miatt sem.
A legnagyobb drágulást a nyersanyag- és energiacégek teljesítették, miután az árupiaci emelkedéssel az olaj és az arany jegyzése is újra nőtt. Az árupiaci erősödés együtt járt a dollár gyengülésével, ami a kockázatvállalási hajlandóság növekedését, és az euró árfolyamának magához térését is jelzi.
A nap egyik nyertese volt a Caterpillar, amely a Morgan Stanley felminősítésének is köszönhetően masszívan drágult. A pénzintézet egy sor másik ipari óriást is felminősített. A légi ipari papírok között több is kétszámjegyű százalékos drágulást ért el.
A bankszektor árfolyammozgásait ugyanakkor negatívan befolyásolta, hogy az S&P negatívra rontotta a Bank of America és a Citigroup kilátásait.
Jelentős drágulást produkált még az 55 százalékos negyedéves profitnövekedést és a fejlődő piacokról kiváló eredményt jelentő Coca-Cola is.
Valós idejű kereskedés a világ áru- és értéktőzsdéin - Napi Trader
Real-time árfolyamok



