2010. 03. 19. 15:48:34Pápai Csaba

Amerika megtréfálta a pesti befektetőket

A negatív hangulatú New York-i tőzsdenyitás a BÉT-es kereskedésre is rányomta bélyegét.

Bookmark and Share

 Bár a BUX a nap nagy részében egy szűk pozitív sávban oldalazott, 24 160 és 24 100 pont között találva meg az egyensúlyi vonalat, a tengerentúli tőzsdenyitás után gyorsan a negatív tartományba zuhant.

A BÉT irányadó indexe 23 913,30 pontnál érte el eddigi napi minimumát, majd innen 23 970 pontig pattant vissza, 0,1 százalékra csökkentetve veszteségeit.

A vezető részvények vegyes képet mutattak, a Mol egész nap előző napi záróárát kerülgette, s bár 20 350 forinton is megfordult, mostanra 0,4 százalékkal 20 205 forintig értékelődött le.

A Magyar Telekom papírjai a reggeli 756 forintos napi legmagasabb értékről a lejtmenet során egészen 747 forintig estek, majd onnan 1 forintot javítva 0,3 százalékra csökkentették veszteségeiket.

Az OTP ismét kiemelkedő forgalmat produkál, több mint 26,7 milliárd forintért cserélt gazdát háromnegyed négyig, s bár a 6940 forintos szinteket is ostromolta, később egészen 6762 forintig szédült le.

A Richter az egyetlen pozitív mérleggel forgó blue chip, 0,6 százalékos emelkedés után 42 440 forinton cserél gazdát.

Valós idejű kereskedés a világ áru- és értéktőzsdéin - Napi Trader
Real-time árfolyamok

Hozzászólások

FórumHozzászólás a cikkhez

Címoldalon

Beindultak a magyar kamionosok

Fotó: MTI / Győri Károly

Felpörögtek a nyergesvontató-eladások az év első nyolc hónapjában, a külföldi munkáknak, illetve a sokat futott járművek tovább már nem halogatható cseréjének köszönhetően.

Cikk toplista
Partnereink

Externet

MTI

Sixt

UPC

NFU

A NAPI Gazdaság Kiadó Kft. képzési programja
HEFOP-2005-3.4.1.

Hirdetés