2010. 03. 09. 23:58:00
Elmaradt a koccintás New Yorkban
Bár nap közben úgy tűnt, emelkedéssel tisztelegnek a vezető amerikai részvényindexek az egy évvel ezelőtti abszolút mélypontok évfordulóján, a nap vége elég laposra sikeredett - ám nem a Citigroup számára.
A főbb mutatók közül a Dow 0,12 százalékos emelkedéssel 10 565, az S&P 500 0,17 százalékkal 1140, míg a techtúlsúlyos Nasdaq Composite 0,36 százalékkal 2341 pontra javított.
A legnagyobb forgalmat és egyben legnagyobb árelmozdulásokat a pénzügyi szektor legnagyobb állami mentőövben részesült tagjai prodkálták.
A Citigroup 7,3 százalékkal 3,82 dollárra drágult, miután a Fox Business Network értesülései szerint az amerikai pénzügyminisztérium a vártnál korábban, akár 3 hónapon belül túladhat 27 százalékos Citi részesedésén. A kormányzat korábban az év végére ígérte a pakett értékesítését.
Segíthette a Citi szárnyalását a CreditSight elemzőcég azon nyilatkozata is, miszerint a bank visszapenderült a szakadék széléről és visszatért a régi kerékvágásba és a jelenlegi árszintek mellett egyszerűen túl olcsóak részvényei.
A Citi körüli optimizmus kiterjedt a közel 80 százalékban állami tulajdonban lévő AIG papírjaira is, amelyek 12,6 százalékot ralliztak a nap folyamán, de bekapcsolták az utánégetőt a Fannie Mae és a Freddie Mac részvényeire is, amelyek 5,9, illetve 7,6 százalékkal emelkedtek.
Bár nap közben a Cisco bejelentésére várva a telekom szektor papírjai - az érintett vállalat kivételével - stabilan emelkedtek, a Cisco szerint a legközelebbi versenytárs At&T termékéhez képest több mint 12-szer gyorsabb adatátvitelt biztosító új router bejelentése nem lökött tovább az árfolyamokon.
Így a Cisco a hétfői záróértéknek megfelelő 26,13 dolláron, a Sprint Nextel 6,47, míg a Verizon mobilszolgáltató 0,93 százalékos pluszban búcsúzott a keddi kereskedéstől. A nap közben 225 dolláros mindenkori csúcsot is beállító Apple pedig 1,2 százalékos plusszal 223,02 dolláron zárt.
A Boeing részvényei is a nyertesek táborát gyarapították, miután a Northrop Grumman hadiipari társaság bejelentette, kiszáll az amerikai légierő új generációs légi utántöltő gépeire kiírt, 40 milliárd dolláros tenderből. Így viszont csak a polgári gépeket is gyártó társaság maradt versenyben, amelynek részvényei 0,8 százalékot emelkedtek a fejleményre, míg a Northrop 0,3-at esett.
Valós idejű kereskedés a világ áru- és értéktőzsdéin - Napi Trader
Real-time árfolyamok



