2010. 03. 10. 18:14:00(NAPI)

Nyugodt nap volt a nyugat-európai tőzsdéken

A vezető nyugat-európai tőzsdéken a három napja tartó oldalazás után valamivel élénkebb volt a kereskedés szerdán.

Bookmark and Share

A nap folyamán a bankrészvények vegyesen alakultak, a nyersanyag- és az olajipariak, illetve a gyógyszeripariak a keddivel ellenkező irányban haladtak: az előbbiek drágultak, az utóbbiak estek.

A Stoxx Europe 600 index 0,6 százalékkal hét napos csúcsára emelkedett a vállalati egyesülések és akvizíciók körül kialakult pletykák illetve a görög pénzügyi problémák megoldásával kapcsolatban erősödő optimizmus miatt.

Az ICAP Plc, a világ legnagyobb bankok közötti tranzakcióját bonyolító brókercégének részvényárfolyama egy havi csúcsára ugrott, amint versenytársa, a Tullett Prebon Plc bejelentette, hogy akvizíciós tárgyalások folynak a két cég között.

Az görög ASR index 2,6 százalékkal emelkedett, amint az Alpha Bank, az ország harmadik legnagyobb hitelezőjének részvényei 6,2, az ország második legnagyobb hitelintézetének, az EFG Eurobank Egasiasnak az árfolyama pedig 4,9 százalékkal drágult. Mindez azután történt, hogy a volt Európai Bizottság elnöke, Romano Prodi kijelentette: a görögök a pénzügyi válságuk legrosszabján már túlvannak. Továbbá úgy vélte, hogy nincs ok azt feltételezni, hogy az eurózóna összeomlana, vagy Görögország jelentősebb negatív hatást gyakorolna rá.

A nemzeti benchmark indexek mind a 18 nyugat-európai országban - Írországot kivéve - emelkedtek. A londoni FTSE-100 záráskor 0,68 százalékkal, a frankfurti a DAX-30 és a párizsi CAC-40 pedig egyaránt 0,86 százalékkal volt a keddi záróértéke fölött.

Valós idejű kereskedés a világ áru- és értéktőzsdéin - Napi Trader
Real-time árfolyamok

Hozzászólások

FórumHozzászólás a cikkhez

Címoldalon

Válság a luxusmárkák sugárútján

Fotó: Katona Vanda (képünk illusztráció)

Szomorú képet fest a luxusmárkák célpontjának tekintett Andrássy út. Az üzletek 40 százaléka üresen áll, a letakart portálok némelyikére még a "kiadó" táblát sem tették ki.

Cikk toplista
Partnereink

Externet

MTI

Sixt

UPC

NFU

A NAPI Gazdaság Kiadó Kft. képzési programja
HEFOP-2005-3.4.1.

Hirdetés