2010. 03. 19. 17:45:31(NAPI)
Eltűnt hétmilliárd forint illeték
Az év első két hónapjában - a lakossági és főként a céges ingatlanvételek megcsappanása miatt - csupán 15 milliárd forint illetékbevétel folyt be, az egy évvel korábbi közel 22 milliárd után.
Az év első két hónapjában 15 milliárd forint, a központi költségvetés és az önkormányzatok között megosztandó illeték beérkezését regisztrálta az APEH. Ez közel hétmilliárd forinttal kevesebb az egy évvel korábbi, 21,8 milliárdos értéknél.
A bevételek oroszlánrészét adó, visszterhes ingatlan-átruházásból származó illetékek estek vissza a leginkább: a lakossági ügyletek esetében 9,4 milliárdról 7,2-re, a vállalati adásvételek esetében pedig 7,5-ről 3,4 milliárdra.
Csökkenés következett be a gépjárműátruházási illetékek terén is: a háztartások az egy évvel korábbinál bő ötszázmillióval kevesebbet, 1,5 milliárdot fizettek be, a vállalkozásoktól befolyó 0,6 milliárd pedig kétszázmilliós apadást jelent. Utóbbi kör ugyanakkor hétszázmilliót fizetett bírósági eljárási illeték címén, közel háromszázmillióval többet a 2009 január-februárinál.
Az ingatlanilletékek alakulása csak jókora, több hónapos késéssel követi a piaci folyamatokat, miközben az autók esetében nincs ekkora spét. Ennek oka, hogy az ingatlan-adásvételt követően nem azonnal teljesítik kötelezettségüket a vásárlók. A pár hónapos átfutás után ugyanis valószínűleg a legtöbben kérnek illetékkedvezményt vagy részletfizetési lehetőséget, amelynek szintén van ügyintézési ideje, ráadásul az illetékfizetési kötelezettséghez is kapcsolódik türelmi idő.



