2010. 03. 10. 15:30:28Ádám Viktor

Elátkozott utazási irodák, packázó hivatal

Több, nemrégiben becsődölt utazásszervező cég irodája továbbra is nyitva áll a kuncsaftok előtt. Ezeket ugyan új vállalkozások üzemeltetik, de a profiljuk, kínálatuk gyakorlatilag megegyezik azzal, amivel a bedőlt cég dolgozott.

Bookmark and Share

Hirdetés

 Tavaly márciustól idén februárig 28 utazásszervező és utazásközvetítő cég engedélyét vonta vissza jogerősen a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) jogszabálysértés miatt. Az elmúlt egy évben 84-en, azaz pontosan háromszor annyian voltak azok a cégek, amelyek saját maguk kérték az engedélyük visszavonását és egyúttal a nyilvántartásból való törlést.

A hivatali szankciók esetében a nagyüzem a nyári szezonra esett, akkor 13 vállalkozást törölt a nyilvántartásból a hatóság, míg a kérelemre visszavont engedélyek esetében fordított volt a helyzet, a 84-ből a június-augusztusi időszakban mindössze 6 cég adta be a kulcsot.

Nem lankad az alapítási kedv

Így összesen 112 vállalkozás engedélyét vonta vissza a hivatal tavaly márciustól idén februárig, ám ezzel párhuzamosan közel ugyanennyit, 107 céget jegyzett be újonnan. Hasonló tendenciát mutatnak az Opten Kft. adatai is: tavaly 154 utazási iroda szűnt meg, pontosan ugyanannyi, mint ahány újonnan alakult. Az egy évvel korábbihoz képest a megszűnt cégek száma megugrott, miközben az alapítási kedv nem lankadt.

A nyáron törölt 13 cég között volt az a Quitt Tours is, amely júliusban dőlt be úgy, hogy a biztosítása csak a kintrekedt utasok hazahozatalára volt elég, az összes kárigény ellentételezésére nem. Nem jártak jól a szintén az engedélyének visszavonásával sújtott 5 Kontinens Utazási Iroda Kft. kuncsaftjai sem, akik a befizetett részvételi díjuk mindössze 20 százalékára számíthattak kártalanításként. A társaság tulajdonosai között fellelhető 5 Kontinens Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t tavaly ősszel törölte a hivatal.

A megszűntek és az újak között persze van némi átfedés: néhány vállalkozás csak pár hónapig bírta, illetve volt, amelyik egyéni cégből vagy bt.-ből kft.-vé alakult át. Ezeknél érdekesebbnek tűnnek azok a nevek, amelyek előbb a törölt vállalkozások listáján tűntek fel, majd megjelentek az újonnan bejegyzettek között.

Packázással vádolják a hivatalt

Nem kell becsődölni és utasokat külföldön felejteni ahhoz, hogy a hivatal törölje az adott vállalkozást. A székesfehérvári ABC Travelnél arról tájékoztatták a Napit, hogy az irodát a tulajdonosváltás körüli adminisztrációs bakik miatt törölte a hivatal, de már újra működik, ABC Travel Last Minute néven, és csak utazásközvetítői tevékenységet végez.

A Kultura Budapest Bt.-t pedig azért sújtotta ezzel a kemény szankcióval az MKEH, mert a cégvezető elmulasztotta bejelenteni a hivatal felé a vállalkozás előző évi forgalmát. Csík László úgy vélte, miután az iroda forgalmában nem történt változás, nincs mit jelenteni, hiszen a biztosíték is az előző évi maradt. A bt. vezetője hiába fellebbezett és hiába kérte, hogy az adatközlés elmaradását inkább bírsággal szankcionálják, a hivatal hajthatatlan maradt. Csík egyértelműen hivatali packázásnak, arcátlanságnak tartja, hogy az adatközlés elmulasztására megszüntető határozattal felelt a hatóság.

Becsődölt a cég, mégis működik az iroda? Részletek a következő oldalon!

Cikkünk folytatódik, lapozzon!

Hozzászólások

FórumHozzászólás a cikkhez

Hirdetés

Címoldalon

Beindultak a magyar kamionosok

Fotó: MTI / Győri Károly

Felpörögtek a nyergesvontató-eladások az év első nyolc hónapjában, a külföldi munkáknak, illetve a sokat futott járművek tovább már nem halogatható cseréjének köszönhetően.

Cikk toplista
Partnereink

Externet

MTI

Sixt

UPC

NFU

A NAPI Gazdaság Kiadó Kft. képzési programja
HEFOP-2005-3.4.1.

Hirdetés