2010. 03. 10. 17:44:00Szerencsi Ágnes
Magyar cégek menekülhetnek Kínába
A Kínában való terjeszkedés a magyar vállalatok számára komoly mentális felkészülést igényel, a cégeknek hosszadalmas újratanulási folyamatot kell prezentálniuk - mondta el Holch Gábor, a Campana Business Solutions ázsiai igazgatója az ITD Hungary a távol-keleti országban terjeszkedni kívánó cégek számára szervezett konferenciáján.
A cégeknek a válságból való előremenekülés egyik útja lehet a Kínába való beruházás, s igen jó pozíciókkal is indulnak - hangzott el rendezvényen.
Magyarország kiváló gazdaságdiplomáciai hálózattal rendelkezik az országban, a februárban a közép-kínai Csungkingban megnyitott magyar főkonzulátus ráadásul a térségben egyedülálló módon schengeni vízum kiadására is jogosult.
A magyarok ugyanolyan versenyképesek, mint nyugat-európai társaik, ám nagyon fontos a kínai piacra lépés előtt az ázsiai viszonyokra való felkészülés, úgy mint a mítoszokkal való leszámolás: a Kínába készülő cégek esetén ez elsősorban az egymilliárd fogyasztó mítoszának letörését jelenti - emelte ki Holch.
Nem egyszerűen az új piachoz való adaptáció, a földrajzi távolságból, kulturális különbségekből fakadó különbségek áthidalása a feladat, az itthon már sikerre vitt termékeket tudni kell a kínai piacnak megfelelően átalakítani, a befektetőknek - hangzott el a konferencián.
A Távol-Keleten a Nyugat üzleti szótárát is felül kell írni, hiszen nemcsak az üzleti partner megértése, de még a piac definálása, ellátása is gondot okoz a nagyságrendi problémák és releváns statisztikák hiánya miatt.
Az országban szinte minden ágazat piaca dinamikus, ám ez a volumen ugyanúgy jelenthet előnyt, mint ahogyan hátrányt is: nem megfelelő gyorsaságú adaptáció esetén, valamint az ország gazdasági potenciáljával párhuzamosan erősödő konkurencia miatt ugyanis igen könnyű lemaradni.
Kulturális tekintetben kihívást jelent a helyi körök megnyerése, a sajátos etikett elsajátítása, de ugyanígy ismerni kell a kerülendő tabukat, illetve a kedveltnek számító témákat.
A konferencián kiemelt szerepet kapott a sajátos kínai kapcsolati hálózat, a guanxi és a „guanxizó” külföldiek kérdése is, de hangsúlyt kapott a generációk közti különbségek, a történelmi-gazdasági okok által generált a fogyasztói szokások változása is.
A rendezvény résztvevői gyakorlati példákon keresztül a különféle vállalati formák előnyeit és hátrányait is megismerhették, s szó esett a szellemi tulajdon sajátos szabályozásáról is.
A kelet-közép európai régióban Magyarország Kína második legnagyobb kereskedelmi partnere: a bilaterális kereskedelem 2009-ben 6,81 milliárd dollárt tett ki, ami 8,9 százalékos visszaesést jelent 2008-hoz képest - mondta el Ren Hongbin, a Kínai Nagykövetség kereskedelmi főtanácsosa a konferencián. A válságnak betudhatóan 12,4 százalékkal 5,34 milliárd dollárra esett vissza a Kínából érkező export, az oda irányuló import viszont 6,1 százalékkal (a magyar statisztikák szerint 16,1 százalékkal) 1,47 milliárd dollárra nőtt - a távol-keleti ország ezzel Magyarország 9. legnagyobb kereskedelmi partnere.






