2004. 09. 20. 8:59:49(NAPI Online)

A Tankönyvkiadóért négymilliárdot is kínálnak

A Nemzeti Tankönyvkiadóért eddig a legjobb ajánlat több mint négymilliárd forint volt. A privatizáció második fordulójában éles árverseny várható - írja a Magyar Hírlap.

Bookmark and Share

Hirdetés

 A Mozaik Kiadó kínálta eddig a legtöbbet a privatizációs tenderének első fordulójában a szegedi cég négymilliárd forintot is meghaladó árajánlatot tett, de ezzel még közel sem érezheti magát nyeregben, hisz a második fordulóban éles árversenyre van kilátás.

A benyújtott ajánlatok közül az ÁPV Rt. tizenegyet érvényesnek, kettőt pedig érvénytelennek nyilvánított. A második fordulóba jutott cégek közül három magyar, egy-egy pedig német és lengyel. A Mozaikon kívül a Láng Kiadó és a Wallis maradt még versenyben. Ôk a második "kanyarban" már csak az ár felsrófolásával nyerhetnek, hiszen a tender ezen szakaszában már csak ez számít.

Az ÁPV Rt. július 26-án hirdetett nyilvános kétfordulós pályázatot az NT jegyzett tőkéjének 75 százaléka mínusz egy szavazati hányadát kitevő részvénycsomagjára.

A második fordulóba bejutott öt pályázó lehetőséget kap az adatszoba felkeresésére, majd az átvilágítási folyamat befejezését követően, október 25-én tehetik meg végleges ajánlataikat. Ez várhatóan jelentősen felülmúlja az NT vagyonértékelésekor meghatározott hárommilliárdos szintet.

Hozzászólások

FórumHozzászólás a cikkhez

Hirdetés

Címoldalon

Beindultak a magyar kamionosok

Fotó: MTI / Győri Károly

Felpörögtek a nyergesvontató-eladások az év első nyolc hónapjában, a külföldi munkáknak, illetve a sokat futott járművek tovább már nem halogatható cseréjének köszönhetően.

Cikk toplista
Partnereink

Externet

MTI

Sixt

UPC

NFU

A NAPI Gazdaság Kiadó Kft. képzési programja
HEFOP-2005-3.4.1.

Hirdetés