2007. 06. 30. 15:15:00(NAPI Online)

Gyurcsány bírálja az Alkotmánybíróságot

Gyurcsány Ferenc kormányfő a Klubrádiónak adott nyilatkozatában azt mondta, nem tudja, hogy a jogi megfontolásokon túl milyen egyéb szempontok alapján engedte át az Alkotmánybíróság a vizitdíjra és a tandíjra vonatkozó népszavazási kérdést.

Bookmark and Share

Gyurcsány Ferenc nem is nagyon burkoltan hangot adott annak a gyanúnak, amely a magyar politikai közösség egyik - kormánypárti - felében támadt az ügyben, hogy az Alkotmánybíróság (AB) politikai értékválasztás alapján döntött a népszavazási kérdésekről. A Klubrádió délutáni műsorában a miniszterelnök le is vezette mire is gondol. Az államháztartás részét képező szerveztek, így az egészségügyi és a felsőoktatási intézmények bevételei és kiadásai értelemszerűen a költségvetés részét képezik. Ezt az AB korábban így is kezelte egyes döntései során - például Solyom László híres mondása a láthatatlan alkotmányról azt fejezi ki, hogy az alkotmánynak van egy értelmezési kerete, s ebben értelmezendő. A testület többsége most úgy döntött, hogy nem veszi figyelembe ezt a körülményt - és hogy ennek során a jogi érvek mellett milyen egyéb szempontokra volt tekintettel, arra Gyurcsán, mint mondta, nem tud válaszolni.

Ugyanebben a műsorban Bihari Mihály, az AB elnöke elismételte érveiket. Ezek szerint a költségvetési törvény és a költségvetés nem azonos. Az előbbi tételeiről, illetve végrehajtásáról nem lehet népszavazást tartani, ám az olyan kérdésekről, amelyek érintik a költségvetés, már igen. A tandíjat például azért lehet megszavaztatni, mert a felsőoktatási törvényben szerepel, nem a költségvetési törvényben. Ha jövőre beteszik az utóbbiba, akkor tiltott tárgy lesz a népszavazás szempontjából. A vizitdíj és a kórházi napidíj pedig helyi bevételnek számít - mondta Bihari. Az AB elnöke a beszélgetés során többször elismételte, hogy a döntéshozatalkor a bíráknak figyelmen kívül kellett hagyniuk privát véleményüket, csak az alkotmányban szereplő megfelelő passzusokat vehették figyelembe.

A népszavazás tétje nem a vizitdíj, hanem a reformok továbbvitele - tette hozzá Gyurcsány Ferenc -, amit azonban a referendum nem akadályozhat meg, mert az a kormány és a mögötte álló pártok elhatározásán múlik 2010-ig. És ezek nem táncolnak vissza - állította a kormányfő.
 


 

Címoldalon

Így úszhattuk volna meg a svájcifrank-sokkot

Bloomberg (képünk illusztráció)

Kisebb kamatkülönbözettel, fix kamatozású jelzáloghitelekkel illetve azzal lett volna elkerülhető a háztartások tömeges devizahitel-felvétele, ha a monetáris hatóságok kevésbé ódzkodtak volna az árfolyam-volatilitástól.

Cikk toplista
Partnereink

Externet

MTI

Sixt

UPC

NFU

A NAPI Gazdaság Kiadó Kft. képzési programja
HEFOP-2005-3.4.1.

Hirdetés