2007. 09. 10. 8:11:47(NAPI Online)
Gyurcsány rendteremtést ígér
A Népszabadságnak adott interjújában Gyurcsány Ferenc kijelentette: megszorítások nélküli, de fegyelmezett költségvetéssel elérik, hogy a feketegazdaság és a feketemunka elleni új programjukból származó bevételt már visszajuttassák a polgároknak. Ezért a feketegazdaság elleni harcot összekapcsolják a 2009-es átfogó adóváltozásokkal, és remélik, hogy érezhető adócsökkentéssel is.
A kormányfő elmondta: a rendteremtés kiterjed a közlekedésbiztonságra, a fogyasztóvédelemre és az élelmiszer-biztonságra, továbbá az oktatásra és a kultúrára. A miniszterelnök a tervezett intézkedésekkel kapcsolatos ellenvéleményekről szólva kijelentette: tisztában van vele, hogy azokat nemcsak intézményes keretek között, hanem az utcán is kinyilvánítják, de szerinte a várható történések ereje és indulata nem lesz olyan nagy, mint tavaly volt, és a kormány fenn tudja tartani a rendet. Azon felvetésre, számít-e arra, hogy Sólyom László köztársasági elnök hétfői parlamenti felszólalásában határozottan állást foglal a szélsőjobboldali jelenségekkel kapcsolatban, a kormányfő azt nyilatkozta: ha az államfő korábban megszólal az ügyben, talán elkerülhető lett volna, hogy az általa sokszor idegenkedéssel tekintett pártpolitikai térben kelljen megtennie ezt, de ha megteszi, annak csak örülhetünk.



